Birkózás: az ókori Olympiában az olimpián maradásért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.20. 14:42
Az ókori Olympiában tartanak vasárnap nemzetközi birkózóversenyt, és a nemzetközi szövetségnek (FILA) egyértelmű az üzenete: szeretné, ha a sportág az olimpia műsorán maradna.
Nenad Lalovics, a FILA elnöke kifejtette: ilyen típusú viadal még nem volt, szeretnék a birkózás modern arcát is megmutatni az olimpia bölcsőjében, szent helyén, Olympiában. A versenyre érkeznek birkózók többek között Iránból, az Egyesült Államokból, Oroszországból is.A szerb Lalovics azt követően lett a Nemzetközi Birkózószövetség elnöke, hogy elődje, Raphaël Martinetti lemondása kényszerült, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága februárban úgy döntött, nem garantálja a sportág ötkarikás jelenlétét a 2020-as játékokon. Azóta a birkózás valamennyi képviselője minden követ megmozgatott, és ennek első eredménye az volt, hogy májusban a NOB vb a sportágat a fallabdával, valamint a közösen pályázó baseballal és softballal együtt alkalmasnak tartja a részvételre. A döntés azt jelentette, hogy a megnevezett három sportág maradt versenyben a NOB szeptemberi Buenos Aires-i közgyűléséig, amelyen a tagok kiválasztják majd azt az egyet, amely bekerül a 2020-as olimpia műsorába.A birkózás már az ókori játékokon, majd – az 1900-asat leszámítva – valamennyi újkori olimpián jelen volt.A közvélemény elsősorban a kívülállóknak kissé átláthatatlan szabályok megváltoztatását várta a FILA-tól, míg a NOB olyan hiányosságokra hívta fel a figyelmét, mint a női és a sportolói képviselet szinte teljes hiánya a szövetségben. A FILA ezért az elmúlt időszakban nem csupán világméretű kampányt indított a birkózásért – az amerikaiak és az irániak is látványos gesztusokkal fogtak össze –, hanem az elvárt változtatásokat is végrehajtotta, mind szervezetileg, mind a szabályokat tekintve.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik