Asztalitenisz-vb: párosban nem szép az élet – Pótáék kiestek

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2017.05.30. 22:00
null
A Bilenko, Pavlovics duó kibabrált Pótáékkal
Hideg zuhany: a Póta, Ekholm női párostól legalább a nyolc közé jutást vártuk, ehhez képest a magyar, svéd duó már az asztalitenisz-vb első fordulójában kiesett.

 

A düsseldorfi világbajnokság női páros mezőnyében első helyen kiemelt Póta Georgina, Matilda Ekholm páros az első fordulóban búcsúzott.

Sokkoló mondat…

Hogyan történhetett ez?

A tavaly ősszel összeállt magyar, svéd kooperáció remekül szerepelt a nemzetközi versenyeken, nem ajándékba kapta az előkelő kiemelési helyet, ám Fortuna úgy gondolta, hogy rendben, jó pozícióból rajtolnak, cserébe azonban nehezített pályát ad. Így aztán mindjárt az első meccsen az útjukba sodorta a Bilenko, Pavlovics duót – s ennél rosszabbat nem is tehetett volna. Az ukrán és fehéroroszok védők olyanok, akár a fal, az összes labda könyörtelenül visszajön róluk, minden egyes pontért alaposan meg kell dolgozni velük szemben. Pótáék pedig tették is, amit kellett, ám hiába nyerték meg az első játszmát 11:4-re, nem tudták megtörni Pavlovicsékat. Már a negyedik szettben – ekkor 2:1-re vezetett az ellenfél – is érezni lehetett, hogy gond lehet, de akkor még egy jó ütemű időkéréssel sikerült megmenteni a játszmát, ám kiderült, ez is kevés volt.

Valahogy semmi nem akart sikerülni.

A hatodik szettben 10:9-nél játszmalabdájuk volt Pótáéknak. Óriási labdamenet következett, végig a magyar, svéd kettős irányított, de Bilenkóék a leglehetetlenebb helyzetből is visszahozták a labdát, amit egy idő után már nem lehetett idegekkel bírni, ráadásként pedig nem sokkal később a meccslabdánál Pavlovicsék csuszát ütve nyerték meg a pontot és ezzel az összecsapást.
Puff neki...

Úgy tűnik, ez egy ilyen hét. Egy nappal korábban a teniszezők párizsi Grand Slam-tornáján, a Roland Garroson esett ki az első fordulóban a női verseny első kiemeltje, Angelique Kerber, kedden este pedig a düsseldorfi asztalitenisz vb női párosában. A hír szinte ugyanaz, ám míg előbbi számunkra legfeljebb érdekesség, utóbbi mellbevágó.

Még akkor is, ha az élet nem áll meg, maradt még kiért szorítani Düsseldorfban.

54. EGYÉNI ASZTALITENISZ-VILÁGBAJNOKSÁG, DÜSSELDORF
FÉRFIAK
Egyes. Selejtező. 14. csoport:
Lakatos Tamás–Mamia (tunéziai) 4:0 (14, 10, 7, 4). A végeredmény: 1. Lakatos 2 győzelem, 2. Wahid (indonéz) 1, 3. Mamia 0. 17. csoport: Szudi Ádám–Chodri (amerikai) 4:1 (6, 6, 5, –10, 10). A végeredmény: 1. Szudi 2, 2. Chodri 1, 3. Phathaphone (laoszi) 0. 31. csoport: Ecseki Nándor–Lindholm (norvég) 4:2 (–10, 4, 5, –9, 5, 7). A végeredmény: 1. Ecseki 2, 2. Lindholm 1, 3. Martínez (kubai) 0. 36. csoport: Nagy Krisztián–Passara (thaiföldi) 4:1 (5, –9, 5, 8, 3). A végeredmény: 1. Nagy 2, 2. Passara 1, 3. Radulovics (montenegrói) 0. A főtáblára jutásért: Hanyin (fehérorosz)–Szudi 4:1 (6, –9, 5, 7, 5), Lakatos–Wisutmaythangkoon (thaiföldi) 4:2 (–6, –8, 10, 9, 8, 5), Rumgay (skót)–Ecseki 4:2 (7, –9, 5, 12, –7, 8), Nagy–Ishiy (brazil) 4:0 (10, 9, 9, 3)
Páros. A 32 közé jutásért: Allegro, Lambiet (belga)–Ecseki, Szudi 4:3 (–7, –9, 7, 8, –7, 5, 9), Boll, Ma Lung (német, kínai)–Lakatos, Nagy 4:0 (5, 6, 9, 1)
NŐK
Páros. A 32 közé jutásért:
Bilenko, Pavlovics (ukrán, fehérorosz)–Póta Georgina, Ekholm (magyar, svéd) 4:2 (–4, 7, 9, –8, 8, 11), Madarász Dóra, Pergel Szandra–Adamková, Kukulková (szlovák) 4:2 (10, –8, 12, 2, –5, 2)
Vegyes páros. A 32 közé jutásért: Nagy, Pergel–Townsend, Tan (ausztrál) 4:3 (3, –8, –4, –6, 4, 2, 2),
Ecseki, Madarász–Pletea, Diaconu (román) 4:0 (7, 7, 8, 6). A 16 közé jutásért: Nagy, Pergel–Ishiy, Kumahara (brazil) 4:0 (6, 8, 1, 5), Asszar, Mesref (egyiptomi)–Ecseki, Madarász 4:0 (8, 10, 12, 9)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik