Asztalitenisz-vb: hibátlan rajt a számháború közepén

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2017.05.29. 19:15
Még alig kezdődött el, de máris elképesztő adatokat produkál az asztaliteniszezők düsseldorfi egyéni világbajnoksága.

Tekintve, hogy a pingpongosok nemzetközi szövetsége az első sportszövetség, amelynek a világ összes, azaz mind a 226 országa tagja, szinte természetes, hogy 108 ország 613 játékosa nevezett, 32 asztalon (a nyitó napon 380 mérkőzést rendeztek) zajlanak a küzdelmek, mégpedig az életkort tekintve igencsak széles sávban. A legfiatalabb induló, a vb első napján a kilencedik(!) születésnapját ünneplő türkmén Ylyas Allanazarov (aki már rutinos vb-résztvevő, hiszen a Kuala Lumpuri-i vb-n hétévesen játszott), míg a legidősebb, a nem mellesleg a tizenkilencedik vb-jén asztalhoz álló luxemburgi-kínai Ni Xialian – ő már közelebb van az ötvennégyhez, mint az ötvenháromhoz, azaz simán a nagymamája lehetne a kis Ylyasnak.

Még mondják, hogy az asztalitenisz nem a generációk sportja…

Igaz, mindig is az volt, s ráadásul a múltban a mieink kifejezetten eredményesen lavíroztak ebben a fergetegben, amit bizonyít, hogy több csúcsot is tartunk. Férfi egyesben Barna Viktor öt, férfi párosban a Barna Viktor, Szabados Miklós duó hat, női párosban a Mednyánszky Mária, Sipos Anna egység hat, vegyes párosban pedig Mednyánszky Mária három különböző partnerrel (Mechlovits Zoltán, Szabados Miklós, Kelen István) szerzett hat aranya a mai napig megdönthetetlen rekord.

Sajnos attól nem kell tartani, hogy most, Düsseldorfban vagy a közeljövőben újabb csúcsokat állítanának fel a magyar játékosok, akik közül négyen a selejtező csoportkörében már be is mutatkoztak hétfőn. Amint arra számítani lehetett, egyiküknek sem okozott különösebb gondot a világranglistán náluk jóval hátrébb rangsorolt ellenfél legyőzése, olyannyira, hogy még szettet sem vesztettek, ami jó, de ők is tudják, ez legfeljebb a bemelegítés volt, a folytatás ennél csak nehezebb lehet.

És nyilván lesz is…

54. EGYÉNI ASZTALITENISZ-VILÁGBAJNOKSÁG, DÜSSELDORF
Férfiak. Egyes. Selejtező. 14. csoport:
Lakatos Tamás–Wahid (indonéz) 4:0 (6, 5, 8, 7). 17. csoport: Szudi Ádám–Phathaphone (laoszi) 4:0 (5, 2, 5, 2). 31. csoport: Ecseki Nándor–Martínez (kubai) 4:0 (10, 6, 4, 9). 36. csoport: Nagy Krisztián–Radulovics (montenegrói) 4:0 (5, 3, 3, 4)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik