Asztalitenisz-vb: „Ez volt a legőrültebb döntő, amelyet valaha játszottam”

Vágólapra másolva!
2017.06.05. 17:26
null
Most (még?) Ma Lung (balra) volt a jobb (Fotó: AFP)
Nem történt trónfosztás férfi egyesben a düsseldorfi asztalitenisz-világbajnokságon, a fináléban a címvédő Ma Lung döntő szett 12:10-re legyőzte a szintén kínai Fan Csen-tungot.


A 20 éves Fan Csen-tung nyerte meg az első játszmát, ezt követően Ma Lung 3:1-re fordított. Fiatal ellenfele azonban nem omlott össze, kiharcolta a döntő játszmát. Ebben Fan Csen-tung 6:3-as hátrányból 9:7-re fordított, 10:9-nél mégis Ma Lungnak volt először mérkőzéslabdája. Ezt még nem használta ki, a következőt azonban igen, így már kétszeres egyéni világbajnoknak mondhatja magát – összesen pedig kilenc vb-aranya van.

„Ez volt a legőrültebb döntő, amelyet valaha játszottam. Mindig emlékezni fogok erre a napra” – mondta a döntő után a 28 éves Ma Lung.

A vb utolsó mérkőzése, a női páros fináléja sem volt kevésbé kiélezett. A szintén kínai házidöntőben az egyéni világbajnok Ting Ning diadalmaskodott Liu Si-ven oldalán a Csen Meng, Csu Jü-ling kettős ellen. A 2015-ös vb-t Liu Si-ven még Csu Jü-linggel nyerte meg, akkor Ting Ning ezüstérmes lett Li Hsziao-hsziával.

ASZTALITENISZ-VILÁGBAJNOKSÁG, DÜSSELDORF
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ

Ma Lung (kínai, 1.)–Fan Csen-tung (kínai, 2.) 4:3 (–7, 6, 3, 8, –5, –7, 10)

NŐI PÁROS, DÖNTŐ
Ting Ning, Liu Si-ven (kínai, 4.)–Csen Meng, Csu Jü-ling (kínai, 3.) 4:3 (–9, 8, –11, 8, 6, –6, 9)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik