Asztalitenisz-vb: a férfiak kapitánya szép eredményekben reménykedik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.02. 18:45
Aranyosi Péter, a férfiválogatott szövetségi kapitánya reménykedik abban, hogy játékosai szép eredményeket érnek el az április 21. és 28. között sorra kerülő budapesti asztalitenisz-világbajnokságon.

A szakvezető az M1 aktuális csatornán kedden elmondta, hogy a rendező jogán hat játékost nevezhetett; fiatal a csapat, Majoros Bence, Lakatos Tamás, Szudi Ádám és Ecseki Nándor is csak 23-24 éves, András Csaba és Juhász Patrik pedig ifjúsági korú, számukra egyértelműen a tapasztalatszerzés lehet a cél. Hozzátette: elsősorban párosban és vegyes párosban vár jó eredményeket játékosaitól.

Ahogy fogalmazott, a vb-n több mint száz ország asztaliteniszezői indulnak, s erősebb lesz a mezőny, mint egy olimpián, mert itt nemzetenként többen vehetnek részt.

Arra a kérdésre, mi változott a sportágban az elmúlt évtizedekben, Aranyosi Péter úgy válaszolt: az egész világon játsszák ezt a játékot, bárhol feltűnhet egy-egy tehetség, a honosított kínaiak pedig – elsősorban a nőknél – ellepték az európai válogatottakat, s nagyon nehéz ellenük érvényesülni. Hozzátette: ők is gondolkodnak honosításon, a jövő héten érkezik hozzájuk egy 17 éves kínai pingpongos, akit tesztelni fognak.

Aranyosi Péter a vb-vel kapcsolatban kiemelte: testközelből lehet élvezni a világ legjobbjainak játékát, s reméli, hogy ezáltal sok gyereknek megjön majd a kedve a pingpongozáshoz.

A világbajnokságot a Hungexpón rendezik, egyesben és párosban lesznek versenyek.

A kapitány beszélt az Asztalitenisz Világnapjáról is, a 2015-ben életre hívott rendezvény újabb „fordulóját” szombaton tartják. Itthon országszerte lesznek programok, Budapesten a Marczibányi téri Ormai-csarnok lesz a központ, ahol más sportágak képviselői is ütőt ragadnak majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik