Asztalitenisz: Pattantyús és Ambrus első sikere az ob-n

Vágólapra másolva!
2013.03.03. 23:09
Pattantyús Ádám, illetve – nagy meglepetésre – Ambrus Krisztina nyerte egyesben az asztaliteniszezők Budaörsön rendezett országos bajnokságát. Mindkét játékos pályafutása első sikerét ünnepelhette.

A férfiaknál az osztrák Stockerauban légióskodó, olimpikon Pattantyús az első kiemelt volt, így sikere papírformának mondható. Vasárnap az elődöntőben Lakatos Tamást verte négy szettben, majd az esti fináléban a korábbi háromszoros bajnok, címvédő Fazekas Péternél is jobbnak bizonyult óriási csatában, hátrányból fordítva.

A nőknél nagy meglepetésre a tavaly győztes Póta Georgina és berlini klub-, valamint válogatottbeli társa, Lovas Petra is kiesett a legjobb nyolc között. Előbbit Kertai Rita, utóbbit pedig Ambrus búcsúztatta, majd a német Kolbermoorban szereplő Ambrus a döntőbe is bekerült Nagyváradi Mercédesz legyőzésével. A másik ágon a 2012-ben bronzérmes Pergel Szandra jutott a fináléba, amely a férfiak végjátékához hasonlóan óriási küzdelem után dőlt csak el Ambrus javára.

Párosban a nőknél a Póta, Lovas duó magabiztosan védte meg címét, míg a férfiaknál Lindner Ádám, aki tavaly Marsi Mártonnal nyert, ezúttal Gerold Gábor oldalán diadalmaskodott. Vegyes párosban Kosiba Dániel és Madarász Dóra nyerte a döntőt, bár ez a szám nem tartozott a hivatalos versenyszámok közé, így itt aranyérmet sem osztottak ki.

Az első helyezettek, illetve dobogósok a névadó szponzor Decathlon jóvoltából vásárlási utalványt kaptak, az egyesben diadalmaskodók 70 ezer forint értékben.

ASZTALITENISZ OB, BUDAÖRS
FÉRFI EGYES
elődöntő:
Pattantyús Ádám (Stockerau)–Lakatos Tamás (KSI) 4:1 (9, –9, 11, 6, 15), Fazekas Péter (Celldömölki VSE-Mávépcell)–Jakab János (Budaörsi SC) 4:3 (–11, –9, 10, 5, –12, 6, 10)
döntő: Pattantyús–Fazekas 4:3 (4, –7, 4, –9, –7, 2, 7)

FÉRFI PÁROS
elődöntő:
Móricz Máté, Varga Sándor (Félegyházi ASI, Pénzügyőr SE)–Lakatos Tamás, Pázsy Ferenc (KSI, Wels) 3:2 (6, 5, –7, –8, 7), Lindner Ádám, Gerold Gábor (Apuania Carrara T.T., Ligist Don Bosco)–Kosiba Dániel, Zombori Dávid (Köbenhavns, Saint Denis) 3:1 (3, –9, 8, 7)
döntő: Lindner, Gerold–Móricz, Varga 3:0 (8, 2, 8)

NŐI EGYES
elődöntő:
Pergel Szandra (Budaörsi SC)–Kertai Rita (Postás SE) 4:1 (6, –9, 9, 7, 12), Ambrus Krisztina (SV DJK Kolbermoor)–Nagyváradi Mercédesz (Postás SE) 4:0 (7, 6, 9, 2)
döntő: Ambrus–Pergel 4:3 (–6, 9, 9, –5, –12, 2, 11)

NŐI PÁROS
elődöntő:
Póta Georgina, Lovas Petra (TTC Berlin Eastside)–Hepke Johanna, Horváth Lilla (Budaörsi SC, TSV Raiba Fulpmes) 3:0 (6, 5, 8), Pergel Szandra, Madarász Dóra (Budaörsi SC)–Ambrus Krisztina, Fazekas Mária (SV DJK Kolbermoor, Saarlouis-Fraulautern) 3:1 (13, 8, –9, 6)
döntő: Póta, Lovas–Pergel, Madarász 3:0 (9, 9, 6)

VEGYES PÁROS (nem hivatalos versenyszám)
döntő:
Kosiba, Madarász–Jakab, Pergel 3:2 (5, –8, 6, –8, 8)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik