Asztalitenisz-vb: mindkét csapatunk találkozik Japánnal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.15. 12:11
A magyar női válogatott a házigazda japánokkal, továbbá a tajvaniakkal, a fehéroroszokkal, az amerikaiakkal és az ausztrálokkal, a férfi gárda pedig ugyancsak a japánokkal, valamint a portugálokkal, a franciákkal, a görögökkel és a románokkal került egy csoportba az április 28-án kezdődő és május 5-ig tartó asztalitenisz csapat-világbajnokság szombati sorsolásán, amelyet a vb helyszínén, Tokióban tartottak.

Mint az a nemzetközi sportági szövetség összegzéséből kiderült, mindkét magyar együttes a 24 csapatos bajnoki divízióban szerepel, amelyben négy, egyenként hat válogatottat felvonultató csoportot alakítottak ki. Körmérkőzések után a hatosok első helyezettjei egyből a negyeddöntőbe jutnak, míg a négy-négy második és harmadik rájátszásban dönti el, hogy mely négy csapat kerül még a legjobb nyolc közé. Onnantól kezdve kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem. A csoportok 4–6. helyezettjei a 13–24. helyért lépnek asztalhoz a torna második szakaszában.

A hazai szövetség (MOATSZ) tájékoztatása szerint a férfiaknál Pattantyús Ádám, Jakab János, Kosiba Dániel és Lakatos Tamás, a nőknél pedig Póta Georgina, Pergel Szandra, Madarász Dóra és Ambrus Krisztina képviseli a magyar színeket.

A nemzetközi szövetség közleménye szerint a vb-re rekordnak számító 125 tagország nevezett 120 férfi és 100 női csapattal. A résztvevő együtteseket öt különböző osztályba sorolták.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik