Asztalitenisz: Lakatos Tamás párosban döntős Dohában

Vágólapra másolva!
2022.03.16. 17:06
null
Lakatos Tamás pályafutás során először jutott be WTT-verseny döntőjébe (Fotó: WTT)
A Lakatos Tamás, Horacio Cifuentes magyar, argentin kettős meggyőző játékkal, négy játszmában nyert a dohai WTT Feeder-verseny elődöntőjében.

A Lakatos Tamás, Horacio Cifuentes magyar, argentin férfi párosra az eddigi legnehezebb feladat várt a Dohában zajló WTT Feeder-versenyen: az elődöntőben a Puerto Ricó-i Brian Afanador, Daniel Gonzalez duó volt az ellenfél. Miközben Lakatosék számottevő nemzetközi eredmény híján egyelőre nem szerepelnek a vonatkozó ranglistán, Afanadorékat ugyanitt a 40. helyen jegyzik, ami egyértelműen jelzi, hogy összeszokott egységről van szó. Ehhez képest a magyar, argentin kooperáció repülőrajtot vett, az első két játszmát nagyon simán megnyerte, s ugyan ezt követően a közép-amerikai kettős visszajött a meccsbe, 2:1 után Lakatoséknak a negyedik szettben a második meccslabdát sikerült értékesítenie.

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az ellenfélnél ráadásul Afandor eleinte elég sokat hibázott – mondta az érthetően elégedett Lakatos Tamás. – A harmadik szettre aztán feljavult, volt néhány számunkra peches pont is, így szorosabb lett a mérkőzés, de a végén a fontos labdameneteknél okosan játszva sikerült nyernünk.”

Lakatos és Cifuentes egyébként a francia másodosztályban szereplő Amiens együttesében már két éve csapattársak. Sokat edzenek együtt, versenyen azonban ezt megelőzően csak egyszer indultak közösen párosban, mivel Cifuentesnek Gaston Alto személyében van állandó argentin partnere, akivel nem mellesleg a hatodik helyen állnak a világranglistán.

A döntőbe jutással Lakatos és Cifuentes – történjék bármi a csütörtöki folytatásban – WTT-versenyen közös pályafutásuk legjobb eredményét érték él, s ezen még tovább javíthatnak: a fináléban a páros világranglistán a 96. helyen álló Huang Jan-cseng, Feng Ji-hszin tajvani duóval mérkőznek az első helyért.

WTT FEEDER, DOHA
Férfiak, páros
Elődöntő
Lakatos, Cifuentes (magyar, argentin)–Afanador, Gonzalez (Pueto Ricó-i) 3:1 (5, 4, –7, 11)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik