Asztalitenisz Ek: negyeddöntőbe jutott a Budaörs női csapata

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.24. 20:34
null
Póta Georgina fontos meccset nyert meg az ellenfél orosz légiósa Jana Noskova ellen (Fotó: Földi Imre)
Az idegenbeli siker után hazai pályán is legyőzte olasz ellenfelét a Budaörs női csapata, amely ezzel bejutott a második számú kontinentális sorozat, az Európa-kupa negyeddöntőjébe.

 

Miután a múlt héten az olasz Tennistavolo Norbello otthonában 3:1-re győzött az SH-ITB Budaörsi SC női csapata, jó helyzetből várhatta a hazai visszavágót, hiszen legrosszabb esetben még egy 3:2-es vereség is az Európa-kupában a nyolc közé jutást jelenthette.

„Ez így igaz, de természetesen az a célunk, hogy kettős győzelemmel jussunk tovább a következő fordulóba – mondta a kezdés előtt Bachman Péter, a magyar bajnoki címvédő szakvezetője. – Ami az összeállítást illeti, nem változtatunk, azaz a jól bevált Póta Georgina, Fazekas Mária, Dari Helga trióval vágunk neki a mérkőzésnek.”

Az olaszok viszont módosítottak, ugyanis az orosz Jana Noskova, valamint Veronica Mosconi mellett ezúttal a védőstílusban játszó román Alina Zaharia kapott játéklehetőséget.

A budaörsiek fiatal, 20 esztendős válogatottja, Dari Helga a 24 éves Mosconi ellen jól kezdett, az első megnyert játszma után azonban megváltozott a játék képe, s az olasz végül négy szettben előnyt szerzett a Norbellónak. Póta minden rutinját felhasználva a világranglista-80. Noskovával szemben izgalmas, nagy meccset megnyerve kiegyenlítette a hátrányt. Fazekasnak általában jól megy a védőjátékosok ellen, most sem okozott gondot, hogy legyőzze Zahariát, s mivel ezzel a Budaörs vezetett 2:1-re a lényeg, a továbbjutás biztossá vált, a hátralévő párharcoknak már nem volt igazi tétjük.

Az európai kupaporondon sorozatban huszadszor szereplő budaörsiek végül kettős győzelemmel jutottak be az Európa-kupában a legjobb nyolc csapat közé, ahol a negyeddöntőben a Bajnokok Ligája C-csoportjában harmadik helyen végző csapat következik.

EURÓPA-KUPA, NŐK
A nyolc közé jutásért, 2. mérkőzés

SH-ITB Budaörsi SC–Tennistavolo Norbello (olasz) 3:2
Dari Helga–Mosconi 1:3 (7, –12, –4, –6)
Póta Georgina–Noskova 3:2 (6, 6, –8, –9, 6:4)
Fazekas Mária–Zaharia 3:1 (4, 10, –7, 8)
Dari–Noskova 0:3 (–7, –10, –5)
Póta–Mosconi 3:0 (5, 8, 3)
Továbbjutott: a Budaörsi SC kettős győzelemmel (6:3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik