Asztalitenisz Eb: vereséggel búcsúztak a férfiak

SZŰCS MIKLÓS (LUXEMBOURG)SZŰCS MIKLÓS (LUXEMBOURG)
Vágólapra másolva!
2017.09.16. 16:36
A Belgiumtól elszenvedett 3:1-es vereséggel férfiválogatottunk a 20. helyen zárta a luxemburgi csapat Európa-bajnokságot.

Férfiválogatottunk az utolsó meccsét játszotta szombat délután a luxemburgi csapat Európa-bajnokságon, a belgák elleni összecsapás tétje a másodosztály harmadik, egyben az Eb 19. helye volt. A csoportkörben már összefutott a két együttes, szerdán a belgák nagy csatában 3:2-re győztek, köszönhetően elsősorban a top 100-as (72. a világranglistán) Cedric Nuytincknak, aki Szudi Ádámot és Majoros Bencét is legyőzte. Akkor ez a belgáknak a csoportelsőséget jelentette, így más, elméletileg könnyebb úton indulhattak el, de lám, három nappal később végül ugyanoda jutottak, ahová a mieink.

A szombat délutáni helyosztón Nuytinck nélkül álltak fel a belgák, ám a szerdai összecsapáshoz képest nálunk is volt változás, Lakatos Tamás helyett Ecseki Nándor kapott bizalmat Aranyosi Péter szövetségi kapitánytól. A rajt előtt biztos volt, hogy legalább egy magyar elégedett lesz a végén, hiszen Karsai Ferenc – aki korábban az osztrák válogatott kapitányaként 2003-ban egyéni világbajnoki címig vezette Werner Schlagert – most a belga csapat edzője, de azért a „tömegesebb" magyar sikerben bíztunk, különösen, hogy Nuytinck nem került be a kezdőbe.

Ehhez képest az ellenfél egy gyors és egy kiélezett találkozó végén már 2:0-ra vezetett, félő volt, hogy ezúttal villámgyőzelmet arat. Aztán jött Szudi Ádám, s nagyot küzdve legyűrte Robin Devost, megnyitva ezzel a visszautat, mivel azonban Majoros Bence, miként szerdán, most sem bírt Florent Lambiet-vel (a döntő szettben 8:7-es Majoros-vezetésnél ő ütött egy csuszát, a játékvezető megadta, ám Lambiet reklamált, aminek az lett a vége, hogy Majoros visszalapozta az állást 8:7-re és újrajátszották a poént, amit Lambiet nyert meg...), így 3:1-es vereség és az ezzel járó Európa-bajnoki 20. hely lett a vége.

„Értem, hogy mi volt a gondja a belgának, ettől függetlenül szerintem megadható volt, de nem akartam tovább vitatkozni, ezért játszottuk újra a poént. Nem ezen múlt a vereségem, inkább az volt a gond – és ez az egész Európa-bajnokságra igaz –, hogy az érettségim miatt nem tudtam úgy készülni, ahogy szerettem volna és ez meglátszott, talán ha hatvanszázalékos voltam ezen az Eb-n" – mondta Majoros Bence a mérkőzést követően.

Már csak egy magyar érdekeltségű meccs lesz az Eb-n, női válogatottunk 19 órakor Ausztria ellen az 5. helyért játszik.

CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG
2. osztály
A 19. helyért:

Belgium–Magyarország 3:1

Lambiet–Ecseki Nándor 3:0 (10, 5, 10), Allegro–Majoros Bence 3:2 (–6, 10, 13, –8, 8), Devos–Szudi Ádám 2:3 (10, –10, –11, 9, –6), Lambiet–Majoros 3:2 (9, –6, 6, –9, 10)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik