Asztalitenisz: Boll a sportág Federere – ilyen még nem volt

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.02.27. 11:11
A német Timo Boll lesz az asztalitenisz-világranglista történetének legidősebb éllovasa. A nemzetközi szövetség (ITTF) legfrissebb rangsora hivatalosan csütörtöktől érvényes.

Az ITTF keddi hírleveléből kiderül, hogy Boll március elsején 36 évesen, 11 hónaposan és 21 naposan veszi majd át a vezetést, s ezzel alaposan megjavítja az eddigi korrekorder svéd Jan-Ove Waldner csúcsát, aki – 1997 októberében – 32 évesen és 28 naposan állt a világranglista élén.

Boll hét év után kerül ismét az első helyre, legutóbb 2011 márciusában vezette a rangsort, míg azt megelőzően 2003 januárja és májusa, valamint augusztusa és szeptembere között.

A klasszis játékos honfitársát, Dimitrij Ovtcharovot váltja az első helyen, utóbbi harmadik a márciusi listán.

„Nagyon örülök. Ez a helyezés visszajelzése az elmúlt hónapokban végzett kemény munkámnak és a kiegyensúlyozott teljesítményemnek. Először 15 éve voltam világelső, s most, néhány nappal a 37. születésnapom előtt ismét az leszek” – mondta Timo Boll, aki hetekkel azt követően lett újra világelső, hogy a teniszezők világranglistáján a szintén 36 éves Roger Federer döntött korrekordot.

A nőknél Csu Jü-ling december után megint az élre áll.

Az ITTF honlapján már látható a márciusi világranglista, a legjobb magyar, Póta Georgina a 31. helyen áll, a férfiak közül pedig Lakatos Tamásé a legelőkelőbb pozíció, ő a 98.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik