Asztalitenisz: a topversenyzők tiltakoznak a kínai viadalok miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 09:46
null
Timo Boll is ellenzi, hogy Kínában tartsák meg a toptornákat (Fotó: AFP)
A legjobb asztaliteniszezők közül többen, köztük a volt világelső német Timo Boll, tiltakoznak az ellen, hogy a nemzetközi szövetség (ITTF) Kínában rendezne meg három toptornát.

Az ITTF múlt héten jelentette be, hogy Kínába helyezte át az eredetileg Düsseldorfba, illetve Bangkokba kiírt őszi két világkupa-viadalt, a férfiak és a nők tornáját, és ugyancsak itt kerülne sor a szezonzáró ITTF-döntőre. Az újraindulás november 13-tól kezdődne.

Az éljátékosok szerint az ITTF döntése elfogadhatatlan és sérti a sportszerűség elvét. Úgy vélik, jelentős egészségügyi kockázatot jelent a kínai rendezés, az utazási korlátozások miatt pedig sokan nem tudnának részt venni a tornákon. Nem jelentene megoldást az NBA-ben és az NHL-ben már bevált buborék sem, mert a profi asztaliteniszezők novemberben nem tudnának több hétre elutazni klub- és szponzori kötelezettségeik miatt. Sérelmezik azt is, hogy az ITTF állítólag nyomást gyakorolt a játékosokra, miszerint elvesztik a világranglistapontjaikat, ha nem vesznek részt a versenyeken.

A pandémia miatt idén az olimpiát, a csapat-vb-t, az egyéni Európa-bajnokságot és a legtöbb World Tour-versenyt sem rendezték meg a sportágban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik