Asztalitenisz: őrült meccs, a japán csodatini a bajnokok bajnoka

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.07.23. 16:16
null
A japán Harimoto Tomokazu szinte önkívületi állapotban játszott az utolsó két szettben. (Fotó: WTT)
A WTT-sorozat Budapesten zajló champions-versenyének női döntője a megszokott eredménnyel, kínai sikerrel zárult, a férfiaknál viszont a japán Harimoto Tomokazu egészen különleges, drámai meccsen hódította el a trófeát kínai ellenfelével szemben.

 

Számítani lehetett rá, hogy a kínaiak presztízskérdést csinálnak abból, hogy a WTT-sorozat és így a sportág történetének első champions-versenyén az övék legyen az utolsó szó a BOK-csarnokban. A nőknél emiatt nem is kellett különösebben aggódniuk, hiszen már az elődöntőbe is csak ők adtak játékost, vagyis a sikerben biztosak lehettek, a kérdés csupán az volt, kié lesz a dicsőség.

A fináléba az olimpiai és négyszeres világbajnok 23 éves Vang Man-jü (világranglista-3.), nem mellesleg egyesben a világbajnoki cím védője, valamint a kínaiakhoz képest szerényebb eredménylistával rendelkező, egyesben vb-bronzérmes 25 éves Vang Ji-ti (4.) kvalifikálta magát. Ha ezen a szinten beszélhetünk egyáltalán papírformáról, az inkább Vang Man-jü mellett szólt, s végül hat játszmában sikerült is nyernie, amiért a győztesnek járó kupa mellett 30 ezer dollárt és 1000 világranglista-pontot kapott – hogy ez utóbbi milyen sokat ér, érdemes megjegyezni, hogy például a nyolcaddöntőben vereséget szenvedők mindössze 90 pontot kaptak, vagyis nem csak anyagaikban, a világranglistán is nagyon jól fizet a champions-torna megnyerése.

A férfiaknál előzetesen sokkal izgalmasabbnak ígérkezett a végjáték, már csak azért is, mert itt nem házi döntőre került sor. A kínaiak természetesen itt is érdekeltek voltak, bár előzetesen talán még ők sem fogadtak volna arra, hogy a négy indulójuk közül az erre legkevésbé esélyes Lin Kao-jüan (20.) jut el a döntőig. Persze, 27 éves balkezes kínai sem minden előzmény nélkül indulhatott a champions-versenyen, elvégre csapatban világbajnok, párosban és vegyes párosban vb-bronzérmes, de világkupáról és Ázsia Játékokról is van aranya.

A túloldalon a 19 éves Harimoto Tomokazu állt, aki a szakemberek szerint esélyes arra, hogy idővel letaszítsa a kínaiakat a trónról. Még mindig csak 19 éves, de már számos rekordot tart, sokszor tört borsot a kínaiak orra alá, akiket minden bizonnyal az is bosszant, hogy Harimoto kínai származású: a szülei profi asztaliteniszezők voltak, sőt édesanyja az 1995-ös tiencsini vb-n szerepelt a kínai válogatottban. A szülők Japánban éltek, amikor fiúk, Csang Cse-ho megszületett, akit a japánok 2014-ben, 11 évesen honosítottak, akkor vette fel a Harimoto Tomokazu nevet. Óriási tehetség, a kínaiak nem ok nélkül tartanak tőle, így aztán amikor ő áll az asztalnál, talán még a szokottnál is jobban akarnak nyerni. Így volt ez most is, Lin Kao-jüan viszonylag gyorsan elhúzott 3:0-ra, vagyis úgy tűnt, ezen a meccsen a japánnak nem osztanak lapot, ám ezután olyan történt, ami kínai játékossal talán csak szökőévente egyszer. Harimoto két szettet megnyerve visszajött 3:2-re, hatodikban Lin Kao-jüannak 10:5-nél öt meccslabdája is volt, a japán innen is visszakapaszkodott, sőt 11:10-nél a hatodikat is hárította, majd kiegyenlített. A mindent eldöntő hetedikben a kínai 7:2-re elhúzott, majd 9:4-nél két pontra volt a győzelemtől, de Harimoto újra csodát tett: sorozatban hét pontot szerezve megnyerte a mérkőzést és ezzel a WTT-sorozat első champions-versenyét, vele a 30 ezer dollárt és a nagyon sokat érő 1000 világranglista-pontot.

Újabb rekord a neve mellett, egyben újabb bosszúság a kínaiak számára.

WTT-SOROZAT, CHAMPIONS, BOK-CSARNOK
Férfiak. Egyes. Döntő

Harimoto (japán)–Lin Kao-jüan (kínai) 4:3 (–3, –7, –12, 6, 6, 11, 9)
Nők. Egyes. Döntő
Vang Man-jü (kínai)–Vang Ji-ti (kínai) 4:2 (9, 4, –9, 7, –7, 7)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik