Asztalitenisz: a Celldömölk és a Szekszárd lett a bajnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.01. 20:51
A férfiaknál a Celldömölk megvédte címét, míg a nőknél a Szekszárd először nyerte meg az asztalitenisz Extraligát, amelynek négyes döntőjét szombaton és vasárnap rendezték meg Pécsen.

A férfiaknál a szombati elődöntők első párharcát az alapszakaszgyőztes Celldömölk 6:2-re nyerte meg a rutinos pingpongosokat felvonultató Szeged ellen, míg a házigazda Pécs rendkívül magabiztos, 7:0-s sikert aratott a Kriston Dániellel és a finn válogatott Oláh Benedekkel felálló Szécsény ellen. A 42 éves Pázsy Ferenc mindkét említett játékost legyőzte.

A vasárnapi döntőben aztán nagy csatára kényszerítették a címvédőt a hazaiak, de végül a Lindner Ádám, Ecseki Nándor, Fazekas Péter összeállítású együttes megismételte tavalyi sikerét.

A nőknél az alapszakaszgyőztes Szekszárd szombaton 6:2-re múlta felül az ERDÉRT SE-t, míg a tavalyi finálé „visszavágóján” a Postás SE 6:4-re verte a címvédő Budaörsöt, azaz visszavágott a 2015-ös vereségért.

A finálé aztán igencsak egyoldalú küzdelmet hozott: a két kínai, illetve kínai származású játékossal felálló szekszárdi csapat 7:0-ra diadalmaskodott, fennállása első bajnoki címét megszerezve. A csapat tagjai: Lovas Petra, Madarász Dóra, a svéd Li Fen és a kínai Jü Jang.

A férfiaknál a Szécsény, a nőknél a Budaörs lett a bronzérmes.

ASZTALITENISZ, EXTRALIGA, NÉGYES DÖNTŐ, PÉCS
FÉRFIAK
ELŐDÖNTŐ

Celldömölki VSE-Swietelsky-Wewalka I.–Floratom Szeged AC Probart I. 6:2
PTE PEAC-Kalo Méh I.–SZERVA ASE Szécsény I. 7:0
BRONZMÉRKŐZÉS
SZERVA ASE Szécsény I.–Floratom Szeged AC Probart I. 6:4
DÖNTŐ
Celldömölk–PTE PEAC 6:4

NŐK
ELŐDÖNTŐ

Szekszárd AC I.–Budapesti ERDÉRT SE 6:2
Postás SE–Budaörsi 2i SC 6:4
BRONZMÉRKŐZÉS
Budaörsi 2i SC–Budapesti ERDÉRT SE 7:0
DÖNTŐ
Szekszárd–Postás SE 7:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik