Asztalitenisz: a Budaörs továbbra is versenyben a BL-főtábláért

Vágólapra másolva!
2022.09.07. 20:47
null
A linaresi BL-selejtezőt győzelemmel kezdő Budaörs női csapata (balról): Fazekas Mária, Póta, Georgina, Dari Helga, Bachman Péter edző (Fotó: Budaörsi SC)
A BL-selejtező csoportkörének első napja után a Budaörs női csapatának még megmaradt az esélye, hogy a főtáblára jusson, a férfiaknál viszont a PTE PEAC biztosan ez Európa-kupában folytatja.

Az asztalitenisz Bajnokok Ligája selejtezőjének csoportkörére a SH-ITB Budaörsi SC női és a PTE PEAC Kalo-Méh férficsapata is Spanyolországba utazott, előbbi Linaresben, utóbbi Irúnban szerepel. Előzetesen kétségkívül a budaörsiek voltak kedvezőbb helyzetben, hiszen a tizedik helyen emelték ki a magyar bajnokot, így éppen csak lecsúszott arról, hogy közvetlenül a főtáblára kerüljön – erre az első nyolc helyen rangsorolt csapatoknak volt lehetőségül –, viszont így a kvalifikáció C-csoportjában a görög Panathinaikosz AC (19.), az osztrák SCO Ossiachersee Bodensdorf (21.) és a spanyol Tecnigen Linares (16.) mellett a Budaörs lett a legmagasabban rangsorolt alakulat. Bachman Péter edző játékosai az első napon a görögök ellen álltak asztalhoz, s izgalommentes párharc végén a Póta Georgina, Fazekas Mária, Dari Helga tiró sima 3:0-s győzelmet aratott, így továbbra is versenyben van a BL-főtáblát jelentő csoportelsőségért.

Ugyanez nem mondható el a 19. helyen kiemelt PTE PEAC Kalo-Méh férficsapatáról, igaz az erőviszonyok alapján ez nem is lehetett reális elvárás a pécsiekkel szemben, ugyanis előzetesen a francia Pontoise-Cergy (11.), a cseh El Nino Praha (15.) is erősebbnek tűnt, talán csak a vendéglátó spanyol Leka Enea Irun (23.) tartozik a legyőzhető kategóriába. A szerdai játéknap ennek megfelelően alakult: a többek között a 2016-os egyéni Európa-bajnoki aranyérmes francia Emmanuel Lebessonnal és csapatban és párosban is Európa-bajnok portugál Marcos Freitassal felálló franciák, valamint a nem is olyan régen még Top 100-as játékosnak számító Tomas Konecnyt felvonultató csehek is simán verték a Pető Zsolt, Gerold Gábor, Demeter Lehel triót.

Két erősebb csapat ellen játszottunk, s a helyzetünket az is nehezítette, hogy Pető Zsolt a múlt héten covidos volt, ezért az edzésmunkából is kiesett. Ettől függetlenül bízunk benne, hogy csütörtökön a spanyolok ellen sikerül megszereznünk a harmadik helyet” mondta Varga László, a pécsiek edzője.A baranyai alakulat a két vereség után már semmiképpen sem kvalifikálhatja magát a BL főtáblájára, így az utolsó meccs eredményétől függetlenül a második számú sorozatban, az Európa-kupában folytathatja.

ASZTALITENISZ BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
Férfiak. D-csoport, Irún
AS Pontoise Cergy (francia)–PTE PEAC Kalo-Méh 3:0

Freitas–Gerold Gábor 3:0 (3, 6, 1)
Lebesson–Demeter Lehel 3:0 (8, 3, 10)
Dorr–Pető Zsolt 3:1 (–8, 7, 8, 11)

SKK El Nino Praha (cseh)–PTE PEAC Kalo-Méh 3:0
Vrablik–Pető 3:0 (8, 9, 8)
Konecny–Demeter 3:0 (4, 5, 5)
Zelinka–Gerold 3:0 (7, 5, 3)

Nők. C-csoport, Linares
SH-ITB Budaörsi SC–Panathinaikosz AC (görög) 3:0

Fazekas Mária–Toliou 3:0 (4, 8, 9)
Póta Georgina–Paridi 3:0 (9, 8, 10)
Dari Helga–Arcetu 3:0 (1, 5, 2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik