Asztalitenisz: 15 és 17 éves fiatalokból álló magyar férfipáros a nyolc között

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.08.17. 13:03
null
A főtábla első napjának meglepetése a legjobb nyolc közé jutó Szántosi Dávid, Huzsvár Erik kettős (Fotó: Dömötör Csaba)
A WTT-sorozat budapesti állomásának első főtáblás napjának délelőttjén az egynemű párosok álltak asztalhoz, a mieink közül a nyolcaddöntőt a Madarász Dóra, Pergel Szandra és az Ecseki Nándor, Szudi Ádám, valamint óriási meglepetésre a Huzsvár Erik, Szántosi Dávid, kettős is sikerrel vette.

 

Ha nem is tekinthető feltétlenül történelmi pillanatnak, az érdekesség kedvéért érdemes rögzíteni, hogy az asztaliteniszezők új WTT-sorozata első európai versenyének főtábláján a Madarász Dóra, Pergel Szandra duó szerezte az első magyar győzelmet. Mindez persze elsősorban az időrendnek köszönhető, hiszen a kiírás szerint a BOK-csarnokban a keddi programot a női párosok kezdték, s bár itt négy egységünk is érdekelt volt, a legnagyobb eséllyel kétségkívül az olimpiáról nemrégiben hazatérő két válogatott játékosból álló duó állt asztalhoz. A szerbiai Izabela Lupulesku, Surján Szabina elleni összecsapás érdekessége volt, hogy – miként azt Pergel Szandra megjegyezte – a mieink jó barátnőik ellen játszottak, sőt volt, amikor Surján és Pergel csapattársakisvoltak Budaörsön. Most viszont mindezt félre kellett tenni, s a 3:0-s végeredmény tudatában kijelenthető, hogy sikerült is.

Sűrű időszakunk van, nemrégiben jöttünk haza az olimpiáról, emiatt keveset tudtunk pihenni, ám ettől függetlenül igyekeztünk odatenni magunkat– fogalmazott Madarász Dóra, aki arra is választ adott, miként sikerült az utolsó játszmában 8:1-es hátrányból sorozatban tíz pontot szerezve fordítani. –Éreztük, hogy még nincs vége a szettnek, s amikor már 8:6-ra feljöttünk, majdnem biztos voltam benne, hogy nyerünk.”

Első számú, s nem mellesleg Eb-bronzérmes női párosunk tehát sikerrel vette az nyolcaddöntőt, szerdán az ugyancsak szerb Tijana Jokics, Dragana Vignjevics duóval találkozik, ott a tét már a négy közé jutás, azaz a biztos érem lesz. Sajnos ugyanez nem mondható el a nyolcaddöntőben szereplő másik három női párosunkról,miutánmindannyian vereséget szenvedtek – közülük a Nagyváradi Mercédesz, Bálint Bernadettduóvalósgyőzelmi esélyt szalasztott el az Andrea Pavlovic, Denise Payet horvát, angol kooperációval szemben.

Aférfiaknál a nap, de talán az egész torna meglepetését a 17 éves Huzsvár Erik és a 15 esztendős Szántosi Dávid szerezte. Már az is meglepetésnek számított, hogy kettejük párosa továbbjutott a selejtezőből, ám a két fiatal még erre is rátett egy lapáttal: a nyolcaddöntőben öt játszmában legyőzte a szlovák Novota, Martin Guman duót – utóbbi a maga 35 évével egymaga idősebb, mint a két ifjú magyar reménység.

A szlovákokat láttuk korábban játszani, azt gondoltuk, lehet ellenük esélyünk, ezért úgy álltunk oda az asztalhoz, hogy nyerhetünk”- mondta széles mosollyal az arcán Huzsvár Erik, mire Szántosi Dávid annyit tett hozzá, hogy„óriási eredmény, hogy a nyolc között vagyunk, a negyeddöntőben indiai ellenfél következik, velük szemben is megpróbáljuk a bravúrt”.

Afiatalok mellett az Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó is továbbjutott, ajúniusi varsói kontinensbajnokságon harmadik helyen végző kettősnek nem okozott gondot az inkább már a jövőt képviselő Kishegyi Ákos, Both Olivér páros legyőzése,mígaz András Csaba, Juhász Patrik duó alaposan megszorongatta a második helyen kiemelt orosz Vlagyimir Sidorenko, Kirill Szkacskov párost,nyernie azonban nem sikerült.

WTT-SOROZAT, 4. KATEGÓRIA (CONTENDER), BOK-CSARNOK
Férfiak. Páros. Nyolcaddöntő:
EcsekiNándor, SzudiÁdám–Kishegyi Ákos, Both Olivér3:0 (5, 5, 8),Szidorenko, Szkacskov (orosz)–AndrásCsaba, JuhászPatrik 3:1 (–11, 8, 10, 6), Huzsvár Erik, Szántosi Dávid–Novota, Guman (szlovák)3:2(–8, 9, 13,–8,9)
Nők. Páros. Nyolcaddöntő:Vorobjeva, Noskova (orosz)–HartbrichLeonie, ImreLeila3:0 (5, 10, 9), MadarászDóra, PergelSzandra–Lupulesku, Surján (szerb) 3:0 (9, 6, 8), Pavlovic, Payet (horvát, angol)–BálintBernadett, NagyváradiMercédesz3:2 (8, –8, 8, –10, 6), Jokics, Vignjevics (szerb)–Fejős Anna, Dari Helga 3:1 (–5, 5, 10, 9)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik