Anglia: kísérleti jelleggel újra nézők néhány sporteseményen

Vágólapra másolva!
2020.07.17. 16:35
null
Boris Johnson miniszterelnök bejelentette, hogy kísérleti jelleggel újra nézőkkel rendeznek néhány sporteseményt Angliában (Fotó: AFP)
Boris Johnson miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy kísérleti jelleggel újra nézőkkel rendeznek néhány sporteseményt Angliában.

 

A Downing Streeten tartott sajtótájékoztatóján közölte: október 1-jétől az egészségügyi előírások és a szociális távolságtartás figyelembevételével újra visszatérhetnek a szurkolók a sporteseményekre. Ehhez nyújthat segítséget az a jövő héten induló tesztidőszak, amely során néhány sportágban kísérleti jelleggel újra lehetővé teszik a nézők részvételét.

Március után jövő vasárnap és a következő hétfőn krikettmérkőzéseket láthatnak a helyszínen a brit érdeklődők, a hónap utolsó napján rajtoló sznúker-világbajnokságra is kilátogathatnak a drukkerek, augusztus 1-jén pedig a lósport szerelmesei láthatnak élőben versengéseket.

„Október elsejétől szeretnénk újra visszaengedni a szurkolókat a stadionokba a koronavírus-járvány elleni védekezést betartva, a tesztesemények tapasztalatainak figyelembevételével” – szögezte le a brit kormányfő.

A tervek szerint korlátozott számban, szakaszos ütemezéssel engednek be nézőket az eseményekre, s azokon a helyeken, ahol szükséges – például a büféknél – válaszfalakat fognak felállítani.

Az Egyesült Királyságban eddig 45 119-en haltak meg a világjárványban. Angliában, az Egyesült Királyság legnagyobb és legnépesebb országában 40 528 halálos áldozatot tartanak nyilván.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik