Ajánló: vitapodcastet indít a Mandiner Sport

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.10.09. 10:52
Jobbfelső: pipa címmel új vitapodcastet indít a Mandiner Sport. Az első részben a Magyarország–Albánia világbajnoki selejtező zárt kapussá tétele a téma, a beszélgetésben Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője mellett korábbi kollégánk, Ilku Miklós, az Index főszerkesztő-helyettese, valamint Edvi László, a Mandiner Sport labdarúgó szakújságírója és Csisztu Zsuzsa, a Mandiner Sport rovatvezetője, műsorvezető vesz részt. A podcast szombat délelőtt vált elérhetővé.

A Mandiner a podcast beharangozójában azt írja, döbbenetes, hogy ugyanazt a mérkőzést a helyszínen mennyire másképp látták a podcast résztvevői. Ilku Miklós „szekunder szégyenérzetről” írt a szeptemberi magyar–angol vb-selejtező után, amit a magyar szurkolók némelyike váltott ki belőle, míg Szöllősi György úgy vélte, hogy „versenyt szörnyülködtek” egymással a külföldi média képviselői.

Edvi László kikérte magának az angol riporter sajtótájékoztatón feltett, bicskanyitogató kérdéseit, miközben Ilku egyetértett a retorzióval, mert állítja, saját fülével hallotta a vállalhatatlan, szégyenteljes megnyilvánulásokat a Puskás Arénában – írja a Mandiner.

A podcast ide kattintva hallgatható meg.

A beszélgetés ajánló videója:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik