A FIDE elnöke szerint a magyar sakkélet remek példa mások előtt

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2019.09.18. 17:14
null
Budapest vendége volt Arkagyij Dvorkovics, a Nemzetközi Sakkszövetség elnöke (Fotó: Koncz György)
Szeptemberben Budapesten ülésezett a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöksége, az alkalmat megragadva Arkagyij Dvorkoviccsal, a szervezet elnökével beszélgettünk változásokról, új karrierről és a magyar sakksportról.

– Mennyire régi a kapcsolata a sakkal?
– Már gyermekkoromban az életem része volt édesapám révén, aki nemzetközi sakkbíró és versenyszervező volt, ezért a legnagyobb orosz sakkozókkal állt kapcsolatban, például Anatolij Karpovval vagy Garri Kaszparovval. Az ő révén én is megismertem mindenkit, de ami talán még ennél is fontosabb, hogy nagyon szerettem a játékot, magam is sakkoztam, még ha nem versenyszerűen. Fiatalon indultam néhány tornán, de be kellett fejeznem a tanulmányaim és a munkám miatt, a kapcsolatom a sportággal viszont megmaradt.

– És hogyan lett önből a FIDE elnöke?
– Az Orosz Sakkszövetség elnöke voltam 2010 és 2014 között, amelynek egyébként most is kuratóriumi tagja vagyok. Ez volt az egyik vonal. A másik, hogy én vezettem 2018-as oroszországi futball-világbajnokság szervezőbizottságát, s a torna után elgondolkodtam azon, hogyan tudnám kamatoztatni az ott szerzett tapasztalataimat, hogyan tudnék segíteni a sakknak a fejlődésben és az előrelépésben. Ebből következett az ötlet, hogy irányítsam a nemzetközi sakkszövetséget.

– Melyik a nagyobb kihívás: a világ egyik legnagyobb sporteseménye, a futball-világbajnokság vagy a FIDE vezetése?
– Nem olyan nagy ám a különbség, mint gondolja. A lényeg mindkettőnél az, hogy az ember jó csapatot építsen maga köré, amely képes együtt gondolkodni és együtt haladni. Ha jó csapatod van, ha megteremted a bizalmi légkört, gyakorlatilag bármit meg tudsz tenni: könnyebben megtalálod a partnereket, hatékonyan tudsz dolgozni, a lehető legjobb projektekbe tudsz belevágni és végigvinni őket. A FIDE óriási szervezet, és a legnagyobb kihívás talán az, hogy át tudjam vezetni ezen az átmeneti időszakon, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy változtatnom kell bizonyos folyamatokon, megtisztítani és világosabbá tenni zűrösnek tűnő ügyeket. Ez nem könnyű feladat, főleg eleinte nem volt az, de a munka napról napra jobb lett.

(Fotó: Koncz György)
(Fotó: Koncz György)

– Melyek voltak az elnökként megtett első, fontosabb lépései?
– Először is próbálom megszerezni a tagszövetségeket vezető kollégáim bizalmát, és azon szakemberekét, akik már régóta dolgoznak a nemzetközi szövetségben. Szerintem ezen a téren jól haladok, aminek a kulcsa az, hogy ha ígérek valamit, azt minden esetben betartom. Első lépésként a költségvetést nagyjából a kétszeresére emeltük, és a választási rendszert is meg kellett változtatnunk, hogy egy elnök csak két négyéves ciklust tölthessen ki, és senki se lehessen „örökre” a Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, ahogy az a múltban gyakran előfordult. Ezek apró lépések, de mind az előbb említett bizalom megszerzését szolgálják.

GYETEMTŐL A KORMÁNYIG
Arkagyij Dvorkovics 1972. március 26-án született Moszkvában. Egyetemi tanulmányait az orosz főváros állami egyetemén folytatta, majd egy esztendeig az amerikai Duke Egyetem hallgatója volt. Az orosz pénzügyminisztérium munkáját 1994-ben kezdte el segíteni tanácsadóként és tudományos igazgatóként, 2000-ben pedig a Stratégiai Kutatóközpont szakértője lett. Kétezer augusztusától vett részt közvetlenül az orosz kormány munkájában, előbb German Gref gazdasági miniszter tanácsadójaként, majd miniszterhelyettesként és az elnöki tanácsadói csoport vezetőjeként, ebben a szerepkörében fő területe a gazdasági szabályozás, a pénzgazdálkodás és az adótervezés volt. Dmitrij Medvegyev a kormánya miniszterelnök-helyettesének nevezte ki, ezt a pozíciót 2012 és 2018 között töltötte be. Tavaly kandidált a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöki posztjára, s el is nyerte a brit Nigel Shorttal és a görög Jorgosz Makropulosszal szemben, a szervezet vezetőjévé október 3-án nevezték ki.

– És utána?
– Egytől egyig tárgyalni szeretnénk a nemzeti szövetségekkel arról, milyen módon tudjuk őket a leghatékonyabb módon támogatni a fejlődésben.

– Mit gondol a magyar szövetségről?

– A magyar nagyon jó szövetség, a sportágban aktív emberek vannak, elég csak Polgár Juditra és az általa szervezett sakkfesztiválra gondolni, vagy a sakk oktatásba való felvételére. Tetszik, ahogy Magyarországon a sportágat kezelik, amit csinálnak, és támogatni is szeretnénk őket. Hangsúlyozom, hogy támogatni, ami nem beavatkozást jelent.

– Ha már itt tartunk, mit tud a magyar sakkról?
– Ismerem a történetét, önöknek remek játékosaik voltak Portisch Lajostól a Polgár nővérekig, a válogatottjuk pedig mindig is erős volt. Ez akkor is igaz, ha most talán nem olyan kiemelkedő, mint egykor, de még mindig nagyon versenyképes. Visszatérve az oktatásra, arra, hogy milyen fontos része lehet a sakk, Magyarország remek példa mások előtt.

– Oroszország miniszterelnök-helyettese volt. Nem érzi úgy, hogy a sakk kedvéért feladta a politikai karrierjét?

– A végzettségem szerint közgazdász vagyok, és bár valóban a kormánynak dolgoztam, nem tartom magam politikusnak, hiszen nem vagyok tagja egyik politikai pártnak sem. Bár miniszterelnök-helyettes voltam Dmitrij Medvegyev kormányában, az nem politikai jellegű megbízatás volt, én csak azt csináltam, amihez értek: a gazdasághoz. Közben pedig igyekeztem nem belefolyni a politikába. De hogy a kérdésére válaszoljak, tizennyolc éven keresztül dolgoztam az orosz kormányban különböző pozíciókban, és egyelőre úgy érzem, ennyi elég is volt. Bármikor visszamehetnék valamilyen pozícióba újra segíteni, de egyelőre nem gondolok erre, mert azt hiszem, eljött az ideje annak, hogy most valami mást csináljak.

– Akkor most a sakk áll az első helyen az életében?
– Igen. De mellette én vagyok a legnagyobb oroszországi innovációs központ, a Szkolkovo Alapítvány elnöke, amely több mint kétezer startuppal áll kapcsolatban. Az új technológia és új partnerek megismerése segít kapcsolódni a világhoz, amelyben szét kell nézni, hiszen rengeteg mindent lehet hasznosítani. Beleértve a sakkot is, és elnökként ezen leszek.

EGY CSALÁD VAGYUNK
A Nemzetközi Sakkszövetséget (FIDE) 1924-ben alapították Párizsban, legfontosabb feladata a sakkolimpiák, világbajnokságok, kontinensbajnokságok és egyéb nemzetközi versenyek megszervezése, a versenyzők Élő-pontszámának számítása, a mesteri, a nemzetközi mesteri és a nemzetközi nagymesteri cím adományozása. Ezenkívül a FIDE adományozza a nemzetközi versenybírói (international arbiter), valamint a mesteredzői (senior trainer) címet is. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1999-ben ismerte el nemzetközi sportszövetségnek, jelenleg százkilencven tagországa van. Mottója úgy hangzik: Gens una sumus, azaz egy család (közösség) vagyunk, s a mottót Dvorkovics idézte is első elnöki beszédében.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. szeptember 14-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik