Nemzetisport.hu nyomtatott 2009.02.06 10:30 Frissítve: 2012.01.04 02:49

Phelps nem biztos benne, hogy részt vesz a 2012-es olimpián

Tovább bonyolódik a Phelps-ügy. Az amerikai klasszis – akit egy dél-karolinai egyetemen egy házibulin marihuána szívására is alkalmas pipa használata közben fényképeztek le – elmondta, nem biztos benne, hogy a 2012-es olimpián is láthatjuk őt rajthoz állni. E kijelentését követően ráadásul az Egyesült Államok Úszószövetsége három hónapra felfüggesztette a versenyzési jogát, egyik fontos szponzora pedig megvonja tőle a támogatását a botrány miatt.

Phelps csak később dönti el, hogy Londonban rajtkőre áll-e
Fotó: Reuters (archív)
Phelps csak később dönti el, hogy Londonban rajtkőre áll-e
Bár a helyi rendőrség vádemelésre készül, úgy tűnt, hogy a sportszervezetek nem büntetik meg Michael Phelpset. Ennek ellenére a legfrissebb hírek szerint az amerikai úszószövetség három hónapra eltiltotta a versenyzéstől a pekingi olimpián nyolc aranyat szerző – s ezzel a Münchenben hét elsőséget begyűjtő Mark Spitz rekordját megdöntő – sportolót.

Az eset nem igazán befolyásolja Phelps idei programját, hiszen az év fő eseménye, a római világbajnokság csak júliusban lesz, hasonlóan az amerikai válogatóhoz.

Több mint valószínű tehát, hogy az olasz fővárosban elindul a 23 éves versenyző, ám hogy a 2012-es londoni olimpián ott lesz-e, egyelőre még ő maga sem tudja.

„Ezt a döntést nem ma hozom meg, és nem is holnap. Az viszont biztos, hogy ha úgy döntök, befejezem, akkor azt a saját elhatározásomból teszem meg, és nem befolyásol benne más” – nyilatkozta Phelps a Baltimore Sunnak.

„Hülyeséget csináltam, amire abszolút nem vagyok büszke, azonban azt vallom, hogy az ember minden hibájából tanul, így én is jobb emberré váltam az eset óta” – folytatta az úszó, aki egyébként már korábban kijelentette, Londonban kevesebb számban indul el, hogy több ideje és energiája maradjon élvezni az olimpiai falu légkörét.

Phelps a felfüggesztés három hónapja alatt nem kapja meg az amerikai úszócsapat tagjainak járó havi 1750 dolláros támogatást, ami nyilván nem rengeti meg anyagilag, az viszont már komolyabban érintheti, hogy egyik személyes szponzora, a Kellogg Company nem újítja meg szerződését a sztárral, mivel annak viselkedése szerintük rombolóan hatott a cég imázsára.
2022.06.23 15:21:50

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A verseny fő mobilitási partnere idén is aktívan jelen lesz a balatoni térségben. (x)

2022.06.29 23:06:43

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Popovici két aranyérme azonban mindent vitt, és miután mindkettőt kivételesen rokonszenves, beszélni szerető és tudó 17 éves srác nyakába akasztották, az esemény néhány napra még a futballt is lesöpörte a címlapokról. Az írások egymást túllicitálva igyekeztek dimenzionálni a „miként történhetett, hogy nem vettük észre, mekkora zseni él közöttünk?” kollektív bűnét.

2022.06.28 12:37:49

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Ha rendszeresen sportolunk, vagy most készülünk életmódot váltani, akkor elengedhetetlen a megfelelő lábbeli kiválasztása hozzá.