Nemzetisport.hu nyomtatott 2007.10.01 14:44 Frissítve: 2012.02.19 02:45

Kajak-kenu: Bakó Zoltánnal edz Vereckei, Storcz és Horváth

A kajakosként ötszörös világbajnok, olimpiai bronzérmes Bakó Zoltán huszonhat éve kezdte edzői pályafutását, de hétfőn tartotta első edzését magyar versenyzőknek. A norvég Knut Holmannt három olimpiai arany-, két ezüst- és egy bronzéremhez segítő Bakó a megbetegedett Séra Miklós csoportját átvéve október 1-től magyar klasszisok sorával dolgozik együtt a pekingi sikerek reményében.

Vereckei Ákos
Vereckei Ákos
A két olimpiai elsőség mellett egy ezüstre is büszke Horváth Gábor egyszerre számolt be tanítványként és főnökként, a Domino-Honvéd szakosztály-igazgatójaként a megegyezésről:
- Bakó Zoltán elvállalta a felkészítésünket, és hétfőn két edzéssel kezdtük meg a közös munkát. A csoportnak rajtam kívül Vereckei Ákos, Storcz Botond, Kökény Roland, Gyökös Lajos, Beé István, Gyertyános Gergely és Dobos András a tagja. Az új edző alkalmazásának anyagi feltételeit a szövetség segítségével szakosztály költségvetéséből, illetve szponzori bevételből teremtjük elő.

Bakó szerződtetését dr. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke is támogatta, de csak azzal a feltétellel, ha a többi klub és edző is részesül a szövetségi támogatásból: - Az olimpiai felkészülésre fordítható plusz forrásokból a pekingi játékokra készülő versenyzőket foglalkoztató klubok és edzők javadalmazására egyaránt külön keretet alakítunk ki. Örömömre szolgál, hogy immár közéjük tartozik Bakó Zoltán is – jelentette ki a szövetség elsp embere.

Bakó Zoltán 1981 és 83 között edzőként, 1992 és 96 között szaktanácsadóként, 1986-tól 92-ig, valamint 1999 és 2003 között vezetőedzőként dolgozott a norvég kajak-kenu válogatott mellett. Itthon sosem edzősködött, de másra már vállalkozott: ajándék nagykereskedését és hajóépítő üzemét hagyja oda a férfi válogatott egyik legerősebb csoportjának irányításáért.

- Az ajándéktárgyakkal mostantól más foglalkozik, a hajóépítés menedzselése pedig napi egy-két óránál többet nem vesz igénybe, így szinte folyamatosan a csapattal leszek – mondta Bakó Zoltán. – Az edzések mellett máris egyeztettük az éves programot: októberben dunavarsányi csapatépítő edzőtáborral kezdünk, de lesz sífutó táborunk és tavaszi melegvízi tréningeket is tervezünk. Ugyanakkor nem leszünk többet távol az indokoltnál, mert a csoport javát családos emberek, a feladatukat profin végző kajakosok alkotják.

Arra a felvetésre, hogy szerepvállalása hasonlatos-e Knut Holmann 1999-es reaktiválási programjához, Bakó így reagált: - Nekem is deja vu-m van, de senki se gondolja rólam, hogy akkor és most mágusként nyúltam, nyúlok a rutinos versenyzőkhöz. Látok bennük fantáziát, de a rengeteg munka, a hatalmas elszántság, a kölcsönös bizalom és egy adag szerencse is kell ahhoz, hogy a közös meló visszapillantva sikeres együttműködés legyen. Röviden szólva: egyelőre bő háromszáz kőkemény napra szerződtünk egymással.

A szűk egyévnyi program kimeneteléről Bakó a következőket mondta: - A férfi kajakosok öt olimpiai számából reálisan kettőben lehetünk sikeresek: Vereckei Ákos K-1 500-as számában és K-4 1000 méteren. Beé István és Gyertyános Gergely megcélozza a K-2 500-as számot, mely lehetőség kiharcolásáért szintén mindent megteszünk. A négyessel kapcsolatban nem akarok találgatásokba belemenni: az összetételt tekintve első körben a tavaly világbajnokságot nyert kvartettben bízom.
2021.01.13 15:47:10

Egyéb egyéni L. PAP ISTVÁN

A 46. amerikai elnök, Joe Biden elődei többek között lovagoltak, bokszoltak és amerikai futballoztak is.

2021.01.18 20:28:38

Egyéb egyéni CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Az olimpia örök szerelmeseként is legfeljebb reménykedem: elég erős az öt karika ahhoz, hogy kötőanyag legyen ott, ahol minden szétesni látszik.

2021.01.18 10:59:21

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Az egészséges élethez nem csupán a testmozgás szükséges. (x)

PR
2021.01.18 10:09:55

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Berkesi Judit és Hajdú B. István ezúttal Az Év Sportolója Gála díjazottjairól beszélgettek. (x)

2021.01.17 20:59:42

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Ha az ember sokat ad nekik, de nem kíván tőlük lehetetlent, s érzik, hogy emberként, szakmai partnerként bánik velük, akkor ők is nagyon normálisan viselkednek.