Triatlon: 420-an indulnak a 37. Vasi Vasemberen

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 13:11
null
420 ember indul a Vasi Vasember 37. kiírásán (Fotó: Horváth Balázs/Vas Népe)
Négyszázhúszan állnak rajthoz szombaton Szombathelyen a 37. Vasi Vasember Galambos Trans triatlonon – közölték csütörtökön sajtótájékoztatójukon a versenyt szervező Pannonsport Kft képviselői.

 

László Győző (Éljen Szombathely!), a vasi megyeszékhely alpolgármestere emlékeztetett arra: 1984-ben Magyarországon első alkalommal Szombathelyen rendeztek triatlonversenyt, ami szerinte azóta is a város közkedvelt „unikális" rendezvénye.

A városvezető „igazi emberpróbáló feladatnak nevezte" az 1500 méternyi úszást, 40 kilométernyi kerékpározást, és 10 kilométernyi futást.

A Vasi Vasember résztvevői hagyományos módon a szombathelyi Csónakázó-tóban teljesítik az úszótávot, majd Szombathely, Nárai, Pornóapáti, Horvátlövő, Vaskeresztes, Felsőcsatár, Narda, Torony és Sé érintésével kerékpároznak, illetve Szombathely belvárosi részén, a Vasi Skanzenen is áthaladva futnak.

A sajtótájékoztatón részt vett Kapolcsi Imre és Garami Árpád, akik eddig valamennyi Vasi Vasember versenyen rajthoz álltak és teljesítették is a távot.

Kapolcsi Imre elmondta: az idei versenyre való felkészülést nehezítette, hogy a koronavírus-járvány miatt az elmúlt hónapokban zárva voltak az uszodák. Hozzátette: elkapta a vírust, de komolyabb következmények nélkül átvészelte a fertőzést, és bár gyengébbnek érzi magát, bízik abban, hogy idén is célba tud érni.

Garami Árpád, aki mentőápolóként dolgozik és részt vett a járvány elleni védekezésben, jó erőben érzi magát, és örömét fejezte ki, hogy a sok elmaradt rendezvény mellett a Vasi Vasembert tavaly és idén is sikerült megrendezni.

Hertelendy Zsolt, a verseny főszervezője elmondta: idén a kerékpáros- és futóverseny miatt teljes útlezárások lesznek, ezzel növelni kívánják a résztvevők biztonságát és meg kívánnak felelni azoknak a követelményeknek is, amelyek a jövőben „elitversennyé" tehetik a megméretést.

Lengyel-Soós Hajnalka versenyigazgató közölte: svájci, osztrák és horvát indulót is várnak, és a nevezések még érkeznek. Szólt arról is, hogy lesznek olyanok, akik csapatban teljesítik a távot vagy annak egy részét; eddig 23 csapat nevezett a versenyre.

Czenki Zsuzsanna, a Savaria Múzeum igazgatóhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy szombaton a Vasi Múzeumfaluban zajlik majd a Tepsi Fesztivál, amelynek résztvevői biztathatják a Vasi Vasembereket. Hozzátette: a sport és egy, a „kásás ételeket" középpontjába állító gasztronómiai fesztivál nem mond ellent egymásnak, hiszen a testmozgás és az egészséges táplálkozás összetartoznak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik