Rp. gyorskorcsolya: elődöntős a férfiváltó a pekingi vk-n

Vágólapra másolva!
2021.10.22. 11:26
null
Elődöntős a férfiváltó a pekingi vk-n (Fotó: Árvai Károly, archív)
A magyar férfiváltó futamgyőzelemmel jutott az elődöntőbe a pekingi világkupa-viadalon, a nőknek ugyanez nem sikerült.

 

Jászapáti Petra folytatta jó szereplését a pekingi vk-viadalon: a világbajnoki ezüstérmes short trackes 1000 méteren mindkét akadályt sikeresen vette pénteken, így bejutott a vasárnapi negyeddöntőbe.

Peking – számokban

A február 4-én kezdődő téli játékokra a négy állomásból (Peking, Nagoja, Debrecen, Dordrecht) álló világkupa-sorozatban lehet kvótákat szerezni – a végső rangsorba a három legjobb eredmény számít be.
A versenyzők nem névre szólóan, hanem az országnak szerzik a kvótákat.
500 és 1000 méteren 32-32, 1500-on pedig 36-36 short trackes indulhat a téli ötkarikás játékokon (távonként egy országból legfeljebb három korcsolyázó).
A váltóversenyeket (férfi, női) nyolc-nyolc csapat részvételével rendezik meg.
A vegyes váltók közül a vk-sorozat legjobb 12 kvartettje léphet jégre Pekingben, ám itt nem elég a csapatban elért minél jobb eredmény, az indulás feltétele az is, hogy mind a nőknél, mind a férfiaknál az adott ország rendelkezzen két-két egyéni kvótával is.
Az olimpiára országonként legfeljebb öt férfi és öt női short trackes utazhat.
A négy állomásból álló vk-sorozat pekingi és nagojai fordulójában Liu Shaolin Sándor (FTC), Liu Shaoang (FTC) és Krueger John-Henry (FTC) mellett Jászapáti Péter (SZKE), Nógrádi Bence (FTC) és Tiborcz Dániel (MTK), valamint Jászapáti Petra (SZKE), Kónya Zsófia (SZKE), Sziliczei-Német Rebeka (FTC), Bácskai Sára Luca (MTK), Somogyi Barbara (JSE) és Somodi Maja (SZKE) képviseli a magyar színeket.

Akárcsak Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry: mindhárman futamgyőzelemmel kvalifikálták magukat a negyeddöntőbe.

Kónya Zsófia és Bácskai Sára Luca már a selejtezőben kiesett ezen a távon.

A Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka összetételű kvartett nem volt könnyű helyzetben, hiszen a kínaiak és az olaszok ellenében kellett volna kiharcolnia az elődöntőbe jutást – hogy a britek ebben a futamban nem rúgnak labdába, az borítékolható volt.

Sajnos, a papírforma beigazolódott, hiszen Kína és Olaszország váltója magabiztosan teljesítette a háromezer méteres távot, ami viszont fontosabb, hogy mindezt gyorsabban tette, mint a magyar kvartett, így a mieink kiestek.

Ám, hogy mégis van keresnivalójuk Jászapátiéknak a továbbiakban, jól mutatja, hogy a 16-os mezőny negyedik (!) legjobb idejét korcsolyázták – a világcsúcshoz is közel futó hollandok, a kínaiak és az olaszok mögött, ráadásul a 4:05.602-es eredmény valóban egészen kiválónak mondható.

A Liu Shaolin, Liu Shaoang, Krueger John-Henry „szupertrió” mellett a férfiváltók előfutamaiban Jászapáti Péternek szavaztak bizalmat az edzők, és a négyes remekül muzsikált: a futamukban egyedül a hollandok számítottak veszélyes ellenfélnek, ám a legvégén Liu Shaoangnak még az is belefért, hogy kiegyenesedjen, és lazán becsússzon a célba.

A férfiváltók elődöntőit szombaton rendezik Pekingben: a mieinknek Kína, Kanada és Olaszország ellenében kell kiharcolniuk a fináléba jutást – az első és második hely ér döntőt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik