Rögbi: merész elvárások az elnökségtől a másodosztályú Eb-re

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.12. 14:07
Címkék
A magyar férfi és női olimpiai rögbiválogatottnak a másodosztályú (Trophy) Európa-bajnokságról kell kvalifikációt szereznie a 2024-es, párizsi olimpia négy év múlva esedékes európai selejtezőtornájára.

Ezt a célt a magyar szövetség (MRGSZ) elnöksége tűzte ki azt követően, hogy novemberben négy évre elnyerte a Trophy Eb egyik, de már összevont férfi és női tornájának a megrendezését. A hetesrögbi másodosztályában két torna után alakul ki az összetett végeredmény. A magyar pályázatban háromnaposra bővítették az eseményt, így viszont már a férfi és a női küzdelmeket is meg lehet rendezni. Ellentétben az eddigiekkel, amikor egy helyszínen két nap alatt csak az egyik nem képviselői játszottak. A magyar fővárosban az ősszel átadott Budapest Rögbi Center ad otthont az eseménynek, 2020-ban július 10–12. között.

Kiss Antal, a magyar szövetség első embere az MTI-nek elmondta: ez huszonnégy csapat részvételét jelenti, csapatonként 15 játékossal, plusz a szakmai stáb tagjaival és a kísérőkkel.

„Európa legnagyobb, legnépesebb eseményét rendezhetjük meg a sportágunkban” – mondta az elnök. Hozzátette: mozgalmas nyár elé néznek, ugyanis a felnőttek Eb-tornája mellett az Olimpiai Reménységek Versenyét (ORV) is megrendezik, amelyen a V4-ek mellett további négy csapat vesz részt. Ezen kívül megpályázták az U16-os Eb-rendezést is, amelyről később születik döntés.

A magyar női válogatott stabil tagja a másodosztályú mezőnynek, a férfiak viszont az utóbbi években többször ingáztak a második és a harmadik vonal között. Idén utóbbiban szerepeltek, de a Belgrádban elért magabiztos sikerük feljutást, egyben olimpiai selejtezőtornát ért.

„A hazai rendezés után azt tűzte ki az elnökség célul a férfi és a női olimpiai válogatott elé, hogy 2023-ban az első két helyezett között végezzen, és ezzel vívja ki a részvétel lehetőségét az olimpiai selejtezőtornán. A fiúknak előbb ehhez stabilizálni kell a helyüket a második vonalban, ami a nőknek már sikerült, utána azonban meg kell néznünk a mezőny elejét, mert célok nélkül nem sok értelme lenne az egésznek” – közölte Kiss Antal.

A sportvezető kiemelte: az európai szövetség vezetői, valamint a többi tagszervezet „le volt nyűgözve” attól a fejlesztéstől, amelynek eredményeként a Kincsem Parkban megvalósult a fővárosi rögbistadion, nem mellékesen pedig azoktól a nemzetközi eredményektől, amelyeket már a pályán értek el a magyarok.

„Az európai szövetségben csak »bezzeg országként« emlegetik a magyarokat. Minket mutogatnak példaként, a többi tagszervezet pedig irigykedik ránk, hogy nem kiemelt sportágként is milyen nagyszerű lehetőségeket tudunk teremteni” – mondta.

Hozzátette: ezt kihasználva közép-európai térségi központtá is igyekeznek válni, amihez a fejlesztések mellett jó alapot biztosít Magyarország földrajzi fekvése.

„Az európai szövetség célja, hogy felzárkóztassa azokat a nemzeteket, amelyeknél erre fogadókészség van. Ennek apropóján edzőknek és játékvezetőknek lehetne képzési, fejlesztési központot létesíteni a Kincsem Parkban, sőt, még egy budapesti iroda sem lenne túlzás, ami lényegesen megkönnyítené az ezzel járó szervezési feladatokat” – mondta Kiss Antal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik