Rögbi: a magyar válogatott kikapott Luxemburgban

Vágólapra másolva!
2022.03.12. 20:45
null
Fotó: Végh István/Bors
A magyar rögbiválogatott 30–23-ra kikapott Luxemburgban az Európa-bajnokság első konferencia északi csoportjában, szombaton.

A sorozat eredményközlő oldala szerint a szünetben 13–9-re vezetettek a világranglistán 59. hazaiak a 64. helyezettek vendégek ellen.

A magyarok tavaly november elején Prágában kezdték meg szereplésüket, ahol 31–13-ra kikaptak a házigazda cseh (36.) gárdától.

A magyar válogatott május 7-én Svédországot (52.) fogadja. A csoport ötödik tagja Lettország (63.), amely még egyetlen mérkőzését sem játszotta le. Alapesetben két találkozón már ősszel pályára kellett volna lépnie.

A harmadik vonalnak megfelelő osztályban a 2019–2020-as Eb-idény a felénél félbeszakadt, a 2020–2021-es pedig el sem kezdődött. Végül az a döntés született, hogy törlik a 2019-es eredményeket is, és a küzdelmeket az elejétől kezdik újra, változatlan csoportbeosztással.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik