Rögbi: a férfiválogatott kiesett az Eb második vonalából

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.07.11. 20:41
null
Illusztráció: Meder István, archív
A magyar férfi rögbiválogatott az olimpiai hetes szakág másodosztályú (Trophy) Európa-bajnokságának második, budapesti fordulójában a kilencedik helyen zárt, így összesítésben a tizedik helyen végzett, és kiesett.

Az együttes szombaton csoportjában egy győzelemmel és két vereséggel az utolsó helyen végzett, így másnap a tizenkét csapatos tornán a kilencedik helyért küzdhetett az alsó ágon. Vasárnap aztán előbb a horvátokat győzte le 24–7-re, majd a luxemburgiakat 28–7-re, így ugyanúgy a kilencedik helyen végzett, mint az Eb első, zágrábi körében három héttel ezelőtt. Összességében azonban 2015-höz és 2018-hoz hasonlóan – a magyar szövetség tájékoztatása alapján – ezúttal sem sikerült megragadnia a második vonalban.

A magyar női válogatott mindkét tornát, így az Eb-t is az ötödik helyen zárta.

Kiss Antal, a magyar szövetség elnöke szerint a női csapat eredménye megsüvegelendő, hiszen ezzel az eredménnyel az európai toplistán a 14. helyet foglalja el. Hozzátette: a férfiak esetében viszont a csapatnak a jövőben ki kell lépnie a saját árnyékából.

A budapesti tornán a férfiaknál Belgium, Csehország, Ukrajna lett a végső sorrend, míg a nőknél az ukránok győztek, megelőzve a cseheket és a svédeket. Az Eb-n a férfiaknál Csehország lett az arany-, Belgium ezüst-, Ukrajna bronzérmes, a nőknél Ukrajna lett az első, Csehország a második, Svédország a harmadik.

Budapest az idei kontinensbajnoki állomás után az elkövetkező három évben is megrendezi a Trophy egyik tornáját, mivel négy évre nyerte el a rendezést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik