Rögbi: 42 évesen demenciában szenved a vb-győztes angol játékos

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.12. 14:09
null
Steve Thompson az angol válogatott egyik mérkőzésén (Fotó: AFP)
Clive Woodward, a 2003-ban világbajnoki aranyérmes angol rögbiválogatott szövetségi kapitánya szerint vízválasztó lehet a győztes csapat egyik tagjának, Steve Thompsonnak a nyilatkozata, amelyben elárulja, hogy 42 évesen az ott történtekről már nincsenek emlékei és érzései sem.


Steve Thompson
a héten adott nagy visszhangot kiváltó interjút, amelyben – több korábbi játékoshoz hasonlóan – a sportág vezető testületeit tartja felelősnek azért, hogy nem képesek megvédeni a rögbiseket a mentális károsodástól.

A posztját tekintve elsősoros Thompson 1998 és 2011 között rögbizett, az angol válogatottban 2002 és 2011 között 73 alkalommal lépett pályára. Nyilatkozatában elmondta: pályafutásáról nincsenek konkrét emlékei és azzal kapcsolatos érzései sem, még a 2003-as világbajnoki győzelem kapcsán is csak homályosan tud felidézni pillanatokat. Hozzátette: az orvosok korai demenciát állapítottak meg nála, amelyért egyértelműen a rögbit teszi felelőssé, és ha visszamehetne az időben, nem ezt a sportágat választaná. Felidézte: amíg karrierje elején hetente két edzésen vett részt, addig a profizmusra való teljes átállást követően már mindennap tartottak edzéseket, és a lényegesen sűrűbbé váló klub-, valamint válogatott menetrenddel együtt ez extra fizikai igénybevétellel járt, ami magában hordozta a betegség korai kialakulásának lehetőségét.

Angliában a 2003-as vb-döntő napján is rendeztek mérkőzéseket az élvonalbeli bajnokságban, egy héttel később a következő fordulóban pedig már pályára léptek az Ausztráliából hazatért friss vb-aranyérmesek is.

A 64 éves Clive Woodward kifejtette: vízválasztó lehet a sportágban Thompson nyilatkozata, illetve mentális állapota, mert volt rögbisek egy csoportja most jogi lépéseket készül tenni a sportág vezető szervezeteivel szemben.

„Egy ilyen kontaktsportágban a játékosok egészsége mindennél fontosabb, és ha a rögbi a jövőben is virágozni akar, akkor ezt tudomásul kell venni annak érdekében, hogy a jelent és a jövőt sokkal biztonságosabbá tegyük a játék minden szintjén. A rögbi fizikális természete miatt népszerű, de egyértelműen olyan messzire jutott el ezen az úton, hogy a játék és a játékosok elnyomásához vezetett” – hangsúlyozta. Hozzátette: következetesebben kell összeállítani a klubok és a válogatottak programját, és be kell vezetni biztonsági protokollt, amellyel a fejsérülést szenvedett játékosok állapotát ellenőrzik, illetve sérüléstől függetlenül állandó kontroll alatt tudják tartani a rögbiseket.

 

Damian Hopley, a játékosok szövetségének vezetője egyetért Woodwarddal, és kiemelte, hogy az edzésmódszereket is sürgősen felül kell vizsgálni annak érdekében, hogyan tudják csökkenteni az agyrázkódás veszélyét, illetve megelőzni azt, hogy a rögbisek – Thompsonhoz hasonlóan – később jelentkező, de korai és maradandó egészségkárosodást szenvedjenek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik