Hetesrögbi: az Esztergomi Vitézek nyerte az ob-t

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.06.04. 20:30
null
Fotó: Esztergomi Vitézek
Az Esztergomi Vitézek csapata nyerte a hetesrögbi országos bajnokságot szombaton a Budapest Rögbi Centrumban, miután a döntőben 19–7-re felülmúlta az előző idényben győztes Battai Bulldogok gárdáját.

Az olimpiai szakág országos döntőjében ezúttal hat csapat vett részt. A végső győzelemre leginkább esélyes két együttes s csoportkörben magabiztosan hozta győzelmeit. A Bulldogok előbb a DEAC Huszárok (19–12), majd a Fehérvár (14–5) együttesét múlták felül, míg a Vitézek visszavágtak a Fit World RC Szegednek (27–5) a XV-ös döntőben két héttel ezelőtt elszenvedett vereségért, illetve azt követően jobbnak bizonyultak a Tárnoknál is (40-10).

A helyosztókon az 5. helyét a DEAC a Tárnokot, majd a bronzmérkőzésen a Szeged a Fehérvárt múlta felül, végül a nap zárásaként került sor a fináléra, amely izgalmas, kiegyenlített csatát hozott. A szünetben 7–7-es állással fordultak a csapatok, az aranyérem sorsa a hajrában dőlt el, amikor két battai hibát céllal büntettek az esztergomiak, így kialakítva a 19–7-es végeredményt.

A szakágban most a válogatottakra várnak fontos mérkőzések, a férfi és a női együttes jövő héten Zágrábban, majd június 17. és 19. között a Budapest Rögbi Centrumban játszik a kétkörös, 12-12 együttest felvonultató, másodosztályú (Trophy) Európa-bajnokság, első, illetve második fordulójában.

HETESRÖGBI OB
Döntő

Esztergomi Vitézek RAFC-Battai Bulldogok 19-7
A 3. helyért
Fit World RC Szeged-Fehérvár RC 12-7
Az 5. helyért
Debreceni EAC Huszárok-Tárnok RC 19-10
A bajnokság végeredménye: 1. Esztergomi Vitézek RAFC, 2. Battai Bulldogok, 3. Fit World RC Szeged, 4. Fehérvár RC, 5. Debreceni EAC Huszárok, 6. Tárnok RC

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik