Floorball: nem jutott ki a világbajnokságra a magyar válogatott

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.02.03. 09:19
null
A magyar válogatott (pirosban) a Belgium elleni győzelemmel zárta a vb-selejtezőt (Fotó: Magyar Floorball Szakszövetség/Béres Máté)
Címkék
Két győzelemmel és két vereséggel zárta a magyar válogatott a poprádi világbajnoki selejtezőtornát: az ötödik hely világbajoki kvalifikációt nem, viszont fontos világranglista helyezést érhet a mieinknek – tájékoztatott a Magyar Floorball Szakszövetség.

 

A magyarok nem kerültek könnyű csoportba: az egyaránt stabil világbajnoki résztvevő házigazda Szlovákia és Norvégia is a mieink ellenfele volt, mellettük még Olaszország került ebbe a négyesbe. Csütörtökön máris a hazaiak vártak ránk: a szlovákok az első percektől fogva nagy tempót diktáltak és hamar kétgólos előnyre tettek szert. A mieink is becsületesen küzdöttek és Rácz Domokos és Pfneiszli Péter találataival egyenlítettünk is. A folytatásban viszont a hazaiak domináltak: Hotz Erikkel az élen a magyar védelemnek sok dolga akadt, a szlovák gólgépezetet mégse tudtuk megakasztani: a világsztár Michal Dudovic vezetésével magabiztosan nyert északi szomszédunk.

A norvégok ellen sem várt könnyű feladat a magyar csapatra. A negyedik percben már büntetőt végezhettek el a skandinávok, de a lehetőség kimaradt. Egyenlő létszámnál, majd emberelőnyben is eredményesek voltak a norvégok, így biztos előnnyel mehettek szünetre. A második etapot kiválóan kezdte a magyar csapat, Müller János váltotta gólra a mieink mezőnyfölényét. A norvég stáb a mérkőzés felénél időt is kért: ez jelezte is a szakmai stáb elégedetlenségét. A folytatásban sebességet is váltottak az északiak, akik 8–1-es előnnyel várták a záró harmadot. Az utolsó felvonásban sem változott sokat a játék képe: keményen küzdöttek a srácok, de a nagyobb tudással rendelkező norvég csapat magabiztos győzelmet aratott. Ezzel biztossá vált, hogy a kijutásról lemaradunk, ugyanakkor a világranglista miatt fontos meccsek voltak még hátra.

Szombaton Olaszország ellen a csoport harmadik helye volt a tét. A mieink az elejétől kezdve jó tempót diktáltak és megérdemelt előnnyel vonultak az első szünetre. Az olaszok értékesítettek egy emberelőnyt, ám Rácz Domokos duplájával tovább növelte előnyét a magyar csapat. Az utolsó harmadban is eredményesen, olykor már közönségszórakoztatóan játszottak a mieink, akik megérdemelten arattak magabiztos győzelmet.

Vasárnap a másik poprádi csoport harmadikjával, a belgák elleni találkozóval zárta a sorozatot a magyar csapat. Pafféri András csapata ezúttal is hamar magához ragadta a kezdeményezést és Müller János gólja a vezetést jelentette. Kicsit a semmiből egyenlítettek a belgák, de Rácz Domokos duplája ismét kényelmes magyar előnyt jelentett a szünetre. A második felvonásban két gyors kontrával egyenlítettek a belgák, de a mieink gyorsan visszataláltak az eredményes játékhoz, 6–3-as magyar előnnyel következett az utolsó harmad. A záró felvonásban ismét felszabadultan és magabiztosan játszott a magyar csapat, bebiztosítva ezzel a győzelmet és az ötödik helyet.

A torna zárásakor Pafféri András szövetségi kapitány értékelt. „Nagyon élveztem az egész tornát, nagyon jól dolgoztak a srácok és gratulálok nekik, mert mind a négy mérkőzésen ugyanolyan lelkesedéssel és koncentrációval tudtak játszani. Igazából ez volt a lényeg, hogy tudjuk a saját játékunkat előhozni. Azokat a hullámvölgyeket, amik korábban jellemzőek voltak, minél kisebbekre tenni és minél egységesebben végig játszani a négy mérkőzést. Azt hiszem, hogy ez sikerült, jó élményekkel megyünk haza. Azt még szeretném kihangsúlyozni, hogy az első két mérkőzésen kemény, erős, magasabban rangsorolt csapattal játszottunk és mégis tudtuk azt az egységet és lelkesedést vinni, ami azt jelenti, hogy van tartása a csapatnak és tudják, hogy mit kell játszani. Gratulálok nekik még egyszer!”

FLOORBALL, VB-SELEJTEZŐ, SZLOVÁKIA
A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMECCSEI

Magyarország–Szlovákia 3–14 (2–5, 1–5, 0–4)
Norvégia–Magyarország 12–1 (4–0, 4–1, 4–0)
Olaszország–Magyarország 2–8 (0–2, 1–2, 1–4)
RÁJÁTSZÁS AZ 5. HELYÉRT
Belgium–Magyarország 4–9 (1–3, 2–3, 1–3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik