Baseball: Amerikát idéző pálya nyílik Óbudán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.01. 06:43
A tervek szerint szeptember elején nyitja meg kapuit Óbudán az a létesítmény, amelyben a nemzetközi szabványnak megfelelő baseballpályák kapnak helyet, s amely akár rangos tornáknak is otthont adhat. Az üzemeltető egyesület elsődleges célja a színvonalas utánpótlás-nevelés.

Budapesten ez lesz az első olyan pálya, amelyik méreteit és minőségét tekintve megfelel a sportág nemzetközi előírásainak is.

„Az elképzelésünk az, hogy az Aranyos és Keled utca által határolt öthektáros területen több ütemben összesen három pályát létesítünk minden tartozékkal, tehát öltözőkkel, lelátókkal, ütőketrecekkel. A háromból egy edzőpálya lesz, és az első ütemben egy játéktér készül el" – mondta az MTI-nek Morua Roberto, az Óbudai Brick Factory vezetőedzője, hozzátéve, hogy reményeik szerint – bár „kicsiben", de – olyan érzés lesz majd meccsre menni ebben a centrumban, mintha valaki az Egyesült Államokban látogatna ki egy baseball-mérkőzésre.

Az Óbudai Brick Factory 1990 óta létezik, azóta a csapat több magyar bajnoki címet szerzett és számos kupagyőzelmet aratott. Az elmúlt 23 év alatt amerikai, japán, kínai és kubai edzők is dolgoztak a klubnál.

„Jelenleg mintegy hetvenfős a taglétszámunk, ezt szeretnénk feltornázni körülbelül kétszázra. Ezzel a létesítménnyel az az elsődleges célunk, hogy szélesítsük az utánpótlást, s haladjunk a minőségi, profi játék megvalósulása felé. Kimondottan a 6-14 éves korosztálynak szeretnénk kedvet csinálni, s megfelelő feltételeket teremteni, fiúknak és lányoknak egyaránt. Ennek érdekében felvesszük a kapcsolatot a környező óbudai iskolákkal" – fogalmazott Morua Roberto, hozzátéve: mivel a baseball is versenyben van azért, hogy 2020-tól része legyen az ötkarikás programnak, még az is elképzelhető, hogy „ha most egy srác elkezd játszani, később olimpikonná válik".

A vezetőedző hangsúlyozta, hogy a pálya létrejötte elsősorban a Fővárosi Önkormányzat és Tarlós István főpolgármester támogatásának köszönhető. A pálya megépítését sokan segítették társadalmi munkával és anyagi ráfordítással is. A centrum megvalósítása mintegy két éve zajlik.

A terv az, hogy a szeptemberi megnyitót az Óbudai Baseball Nap keretében tartják meg, s az eseményen vendégcsapatok részvételével egy utánpótlástornát is megrendeznek. Addig is várják a gyermekek jelentkezését a www.obudabaseball.hu oldalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik