Horváth Dórának azért néha honvágya van
Horváth Dóra, augusztus vége óta a napfényes Itáliában, az egyik leghíresebb egyetemi városban, Paviában tanul és röplabdázik. Nem is akárhogy, kezdőjátékosként 16 pont az átlaga! A 2004-ben a BSE-vel bajnok lett, 2006-ban a Vasassal Magyar Kupát nyert, többször szerepelt már a válogatottban is, és még mindig csak 18 éves! A 187 centi magas Horváth Dóra a budapesti Orsolya Rendi Szent Angéla Gimnázium elvégzése után a Paviai Egyetem tanulója lett, és a világ legjobb női röplabdabajnoksága, az olasz pontvadászat másodosztályában (A2 Liga) játszik.

– Hol edzenek?
– Hetente két-három alkalommal ebben a városkában vannak a labdás edzések délutánonként, a többi alkalommal Paviában. A konditermi tréningek megint egy másik városban vannak, azért kell ennyit variálni, mert a paviai férfi kosárlabdacsapattal kell osztoznunk a termen.
– Hogy közlekedik a sok helyszín között?
– Autóval. Azt is a klubtól kaptam, de hétfőn cserélik ki, mert ez egy kis Fiat, s amikor beleülök, a fülemben van a lábam! A többiek betegre röhögik magukat, amikor látnak kikászálódni belőle. A száznyolcvanhét centimhez nem éppen ez az ideális megoldás, ezért kapok majd egy nagyobb Opelt.
– Mik azok a nehézségek, amelyeket említett?
– A honvágy. Nagyon tud hiányozni a magyar szó. Előbb telefonon, most pedig már MSN-en tartom a kapcsolatot az otthoniakkal, amikor valami problémám van, apukám volt osztálytársához fordulok segítségért, ő itt él, Paviában.
– Milyen az új csapat, a Riso Scotti Pavia?
– A tizenhat csapatos második liga tizedik helyén végzett tavasszal, a jelenlegi idényben szerintem a tabella első felében tudunk végezni. Tízfős a keretünk, két idegenlégiós van, egy brazil lány, és én. A csapat átlagéletkora remek, tizennyolc és harminckét év közötti játékosok alkotják az együttest. A felkészülésünk gyakorlatilag még mindig tart, hiszen az Olasz Kupa küzdelmeit edzőmeccseknek tekintjük. Új összetételű együttesünknek még sok csapatgyakorlat kell, hogy megfelelően összeálljon.
– Miként szerepeltek eddig a kupában?
– Három meccsből egyet nyertünk, kettőt vesztettünk, de azt az egy győzelmet is elvették tőlünk a brazil lány jogosulatlan szerepeltetése miatt. Szombat este játsszuk a következő meccset, este negyed kilenctől. Azért kezdődik ilyen későn, mert a tévé élőben közvetíti a meccset!
– Hogyan telik egy átlagos napja?
– Délelőtt két és fél-három órás kondiedzés, délután ugyanennyi idő, labdával. Az edzőnk szeret megfeledkezni a időről, de most nem panaszkodom, hiszen ezen a héten nem kellett kondiznunk, ez egy pihenősebb időszak.
– Nem titok, hogy nem csak röplabdázni, hanem tanulni ment Olaszországba.
– Így van, két hete kezdődött a suli, a Paviai Egyetem Kulturális örökségek tudománya nevű szakára járok.
– Ez aztán komolyan hangzik!
– Az is! Most, az első trimeszterben angolt, archeológiát – tehát római és görög történelmet –, latint, és középkori történelmet tanulok.