WTCR: Michelisz és Kiss egyszerre a Hungaroringen

Vágólapra másolva!
2020.05.28. 21:06
null
Kiss Norbert (balra) és Michelisz Norbert mégis együtt versenyezhet a Hungaroringen (Fotó: fiawtcr.com)
A túraautó-világkupa címvédője és a kétszeres kamion Európa-bajnok, vagyis a „két Norbi” számára is ünnep hazai közönség előtt versenyezni.

Hat helyszínen 16 versenyfutamot tartanak meg a túraautó-világkupában, és a csütörtökön nyilvánosságra hozott 2020-as versenynaptárból az is kiderül, hogy csak Európában zajlanak majd versenyek, ami azonban nekünk, magyaroknak ennél is fontosabb: október 17–18-án a Hungaroringre látogat a mezőny.

Mindez egyébként azt is jelenti (a korábban nyilvánosságra hozott információk alapján), hogy egyszerre száguld a mogyoródi aszfaltcsíkon a WTCR és a kamion Európa-bajnokság mezőnye, vagyis hazánk jelenlegi két legjobb versenyzője, a WTCR-címvédő Michelisz Norbert és a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert is megmutatja magát a hazai közönség előtt. Ez volt az eredeti terv is április végére, és most ha más dátummal is, de megrendezik a Super Racing Fesztivált.

„Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy megtarthassuk ezt a közös túraautós, kamionos rendezvényt, és nem akartuk elengedni ezt az ötletünket, hiszen a magyar autósport ünnepéről beszélünk – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Hazánk két legismertebb autóversenyzőjét, a WTCR-bajnok Michelisz Norbertet és a kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbertet nem mindennap láthatjuk ugyanazon a pályán, ugyanazon a hétvégén versenyezni. Örömmel jelenthetjük: a Hungaroring benne van mindkét sorozat naptárában, és ugyanazzal a dátummal! Sok egyeztetés eredménye ez a közös októberi rendezvény, de minden fél nagyon akarta, hiszen minden évben a Hungaroringen volt az egyik legjobb verseny. Bízunk benne, hogy most sem lesz ez másként.”

MICHELISZ NORBERT
„Nagyon örülök! Emlékszem, mekkora mélyütést jelentett, amikor kiderült, hogy törölték az áprilisi versenyt, hiszen akkor úgy tűnt, címvédőként nem szerepelhetek hazai közönség előtt. Az nagy érvágás lett volna. Ha akkor lehetett volna egy versenyzéssel kapcsolatos kívánságom, akkor az lett volna, hogy legyen mégis verseny, és úgy tűnik, hogy ez megvalósul, hogy megtartják a számomra legfontosabb versenyt. Címvédőként ez biztosan különleges élmény lesz. Ami az időpontot illeti, nem hiszem, hogy az április végéhez képest nagy különbség lesz az időjárás tekintetében, a hangulatra pedig független az időjárástól – az mindig parádés a Hungaroringen.”

A WTCR közleményéből kiderült, a tisztán európai versenynaptár összeállításakor elsődleges szempont volt, hogy a világjárvány miatt egyébként is nehéz anyagi helyzetben lévő csapatok költségvetését ne terheljék meg méginkább. Ami a koronavírus miatt kialakult helyzetet illeti, Francois Ribeiro, a nemzetközi jogtulajdonos Eurosport Events első embere elmondta, követik majd a Nemzetközi Automobil-szövetség erre vonatkozó előírásait, egyeztetve a rendező országok promótereivel és kormányaival minden versenyhétvége előtt.

Mivel nem utaznak a tengerentúlra, nem lesz elengedhetetlenül szükséges a repülés (már csak azért sem, mert minden csapat bázisa az öreg kontinensen van), és igyekeznek majd maximálisan kihasználni a járműveket, betartva a társadalmi távolságtartás szabályait. Ez egyébként további rugalmasságra is ad lehetőséget, ha esetleg bármi okból módosítani kellene a versenynaptáron.

Szezon előtti kollektív tesztet nem tartanak (ez izgalmassá teszi majd az első futamokat, hiszen azokon derül fény a valós erőviszonyokra), ami pedig a hétvégék menetrendjét illeti, két verseny (az osztrák és a német) kivételével három futamot rendeznek minden helyszínen, vagyis próbálják tartani az eredeti tervet. Kérdésként felvetődött, vajon megtarthatja-e világkupa-státuszát a sorozat úgy, hogy a futamok kizárólag Európában zajlanak, Ribeiro erre úgy válaszolt, hogy Jean Todt, az FIA elnöke abszolút támogatóan reagált a váratlan helyzetre, amely az egész nemzetközi autósportot súlyosan érinti.

De térjünk vissza még egy kicsit a magyar érdekeltségre, hiszen a hazai szurkolókat mégiscsak az izgatja a legjobban, hogy a „két Norbi” egyszerre versenyez a Hungaroringen! Mi tagadás, a két versenyzőt is felvillanyozza a lehetőség.

Már a tavalyi bejelentés óta terveztem az áprilisi hétvégét, beszéltük a csapattal is, hogy mennyire jó lesz nem csupán nekünk, hanem az egész magyar autósportos közösségnek – nyilatkozta Kiss Norbert. – Nagyon szerettem volna, és még most is szeretnék együtt versenyezni Michelisz Norbival és Tassi Attilával a hazai közönség előtt, és úgy tűnik, hogy ez mégis valóra válhat. Alig várom már, hogy ott legyünk a Hungaroringen!”

Nos, ezzel alighanem jó néhányan vannak még így…

A WTCR 2020-AS VERSENYNAPTÁRA
Szeptember 12. – 13.: Salzburgring, Ausztria (2 verseny)
Szeptember 24. – 26.: Nürburgring, Németország (2 verseny)
Október 10. – 11.: Slovakia Ring, Szlovákia (3 verseny)
Október 17. – 18.: Hungaroring, Magyarország (3 verseny)
Október 31. – November 1.: Motorland Aragón, Spanyolország (3 verseny)
November 14. – 15.: Adria International Raceway, Olaszország (3 verseny)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik