WTCR: meggyőzően kezdett Michelisz Makaóban, Guerrieri a mezőny végén

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.11.14. 07:35
null
Michelisz Norbert volt a leggyorsabb az első szabadedzésen Makaóban (Fotó: fiawtcr.com)
Michelisz Norbert bizonyult a leggyorsabbnak a túraautó-világkupa (WTCR) makaói versenyhétvégéjének első szabadedzésén. A Hyundai magyar versenyzője a második tréninget kissé hátrébb, a kilencedik pozícióban zárta – igaz, ezt a gyakorlást a tervezettnél kicsivel hamarabb intették le, így a végén már senki sem tudott javítani. Michelisz bajnoki riválisa, Esteban Guerrieri mindkét szabadedzést a mezőny második felében zárta.

 

A bajnoki címért küzdő Michelisz Norbert hamar megmutatta, hogy számolni kell vele a hétvégén. Az első szabadedzés nagy részében az élen állt, s bár az utolsó tíz percben Yvan Muller átmenetileg átvette tőle a vezetést, a magyar pilótának volt válasza – a 2:30.460-as körével visszaállt az élre, ennél jobbat pedig már senki sem tudott autózni a hátralévő percekben.

Michelisz mögött Muller és Jean-Karl Vernay zárta a tréninget, őket „Makaó királya”, Rob Huff követte a negyedik helyen. Ötödikként Yann Ehrlacher kezdte meg a hétvégét. A bajnoki összetett vezető Esteban Guerrieri csak a 23. helyen végzett a nyitó tréningen.

JELENTŐSEN VÁLTOZOTT A MEZŐNY MAKAÓRA
Tavaly hatan indultak szabadkártyásként az akkor szezonzárónak számító hétvégéjén, és 2019-ben is ennyien kaptak lehetőséget a mezőny állandó tagjai mellett, akik közül azonban ketten nem ülnek autóba Makaóban. Az már korábban biztos volt, hogy hyundaios Augusto Farfus helyét Luca Engstler veszi át, de a Cupránál is történt némi változás. Mikel Azcona csapattársa Makaóban ugyanis nem Daniel Haglöf, hanem az idei skandináv TCR-bajnok, Robert Dahlgren lesz.

Az edzést egyébként egyszer kellett félbeszakítani – a piros zászlós megszakítás okozója Michelisz csapattársa, Gabriele Tarquini volt, aki kissé eltalálta a gumifalat a Hyundaijal.

A második szabadedzést is meggyőzően kezdte Michelisz, akinek a neve az élmezőnyben volt olvasható a tréning elején. Azonban, ahogyan Makaóban nem meglepetés, a második edzésen is lengetni kellett a piros zászlót. Ezúttal az egyik szabadkártyás versenyző, Jim Ka To találta el a gumifalat, ami miatt néhány percig állt a gyakorlás.

Bár utána ismét a pályára hajthatott a mezőny, a tréning a tervezettnél kicsivel előbb ért véget. Egy újabb baleset miatt (ezúttal Billy Lo hibázott) ugyanis alig másfél perccel a tervezett befejezés előtt ismét előkerült a piros zászló, s mivel már nem volt sok hátra a pályán tölthető időből, ez egyben az edzés végét jelentette. Az élen így Rob Huff végzett Andy Priaulx és Jean-Karl Vernay előtt. Michelisz a kilencedik, Tassi Attila a 20. helyen zárta a második szabadedzést. Guerrierinek ezúttal sem sikerült sokkal előrébb végeznie, csak a 22. lett.

A makaói hétvége programja szombaton, magyar idő szerint 1.50-kor folytatódik az első időmérővel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik