WTCC: Michelisz a második futamon is 7. lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.22. 14:36
Michelisz Norbert a hetedik helyen zárta a túraautó-világbajnokság (WTCC) belga állomásának második futamát is, míg Nagy Norbert a 18. lett Spa-Francorchamps-ban.

Az első futamon hetedik Michelisz ezúttal a 4. helyről indult, ám a rajtnál nem tudott előre lépni. Az első kör után Tom Coronel állt az élre, az első pozícióból Gianni Morbidelli az élmezőnyben maradt, Michelisz előtt, ugyanakkor Mehdi Bennani visszacsúszott a középmezőnybe. José María López remekül versenyzett, egyenként előzgetve fellépett a második helyre.

A magyar versenyző sokáig a hatodik helyen autózott, kicsivel túl a verseny felén viszont megelőzte őt Sébastien Loeb. Időközben López az élre állt, majd Yvan Muller is megelőzte Coronelt, előbbi pedig simán meg is nyerte a futamot, Coronel nagy csatában a dobogó alsó fokára állhatott.

Michelisz végül a 7. helyen zárt – Gabriele Tarquini előtt –, ezzel összesen 12 pontot szerzett Spában. A másik magyar, az élete első WTCC-hétvégéjén szereplő Nagy Norbert a 18. helyen ért célba.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik