Visszatérnek a motorsport gladiátorai – SuperEnduro GP az Arénában!

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2022.02.01. 10:41
null
Balról jobbra: Zsigovits Norbert, Hadobás Ádám és Szőke Márk (Fotó: Csukovics Réka)
Egy év kihagyás után visszatér hazánkba a világ egyik leglátványosabb sorozata, a SuperEnduro világbajnokság – február 5-én, szombaton a Papp László Arénában zajlik majd a késhegyre menő küzdelem.

Ez már a harmadik alkalom, hogy a motorsport gladiátorai Budapesten csillantják meg elképesztő tehetségüket – ez hatalmas presztízssiker a magyar szervezőknek, akik ezúttal is 1500 tonna földet, 100 tonna követ és 50 tonna faanyagot mozgatnak meg annak érdekében, hogy a pálya a lehető legtöbb izgalmat kínálja a versenyzőknek és a nézőknek egyaránt.

„Nehéz időszakon vagyunk túl, tavaly is próbáltuk tető alá hozni a rendezvényt, de a járványügyi helyzet nem tette lehetővé, ezért is örülök, hogy a hétvégén újra nálunk vendégeskedik a mezőny – nyilatkozta a Mazel Tov Étteremben megtartott keddi sajtótájékoztatón Hadobás Ádám, a verseny főszervezője. – Tegnap megkaptam a Prestige kategória nevezési listáját, és igazán nem lehet okunk panaszra, hiszen elképesztő mezőny gyűlik össze. Itt lesz a sportág egyik legeredményesebb versenyzője, a lengyel Taddy Blazusiak, az aktuális világbajnok Billy Bolt, aki az idénynyitó lengyel futamon maximális pontszámot ért el, a háromszoros világbajnok Colton Haaker, az amerikai Cody Webb, az izgalmas nevű, és elképesztően gyors Jonny Walker, valamint honfitársa, Will Hoare, aki tavalyelőtt éppen nálunk hódította el a junior világbajnoki címet, most pedig már a Prestige-mezőnyben száguld. Magyar szempontból nagyon érdekes, hogy a junior világbajnoki mezőny tagjaként üdvözölhetjük Zsigovits Norbertet, de rajta kívül is vannak a startlistán honfitársaink bőven. Azt tapasztaljuk, egyre nagyobb az érdeklődés hazai oldalról a rendezvény miatt – és tovább folytatódik az utánpótlás-nevelés is. Az idén már nem csupán magyar, hanem külföldi versenyzők is részt vesznek a 8–14 évesek küzdelmében. Ez azért fontos, mert ők a jövő világbajnokai, s talán köztük van az, aki magyarként az élre törhet.”

Hadobás Ádám hozzátette: a pályaépítés során a bevált módszereket és elveket követik: ifjabb Németh Kornél álmodta meg a pályát és ő koordinálja az építkezést is az utóbbi években bizonyító csapattal. Próbáltak a változatosságra és a látványosságra törekedni, szem előtt tartva, hogy a gyerekeknek is teljesíteniük kell a pályát.

Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség elnöke elmondta, az enduro szakág és a hazai szövetség számára is kiemelt fontosságú ez az esemény – ott van a toprendezvények között.

„Minden évben nagy öröm hazánkban üdvözölni a világ legjobb superendurósait, és ha lehet, még jobb, hogy talán ennek a rendezvénynek is köszönhetően egyre több élversenyzőnk van itthon – mondta Hermann Henrik. – Zsigovits Norbert az utóbbi években a világbajnoki mezőny tagjává vált, és emlékezhetünk, két éve mekkora őrület volt az Arénában, amikor elhozta az egyik rajtot. A magyar ember szereti a látványos megméretéseket, és elképesztően tud örülni a magyar sikereknek, ezért is jó hír, hogy itt van Szőke Márk, vagy hogy az idén beugrik a trialos Csizmazia Barnabás. Az utánpótlásverseny itt, nálunk volt először része a programnak, ám most már külföldön is meghonosodott, ami igazolta, hogy jó volt az utánpótlás-neveléssel kapcsolatos gondolatunk.”

Balról jobbra: Szőke Márk, Zsigovits Norbert, Hadobás Ádám, Hermann Henrik, Liszkai Roland (Fotó: Csukovics Réka)
Balról jobbra: Szőke Márk, Zsigovits Norbert, Hadobás Ádám, Hermann Henrik, Liszkai Roland (Fotó: Csukovics Réka)

És akkor nézzük, milyen reményekkel várja a hétvégét a superenduro egyik legnagyobb hazai klasszisa, Zsigovits Norbert, aki a junior-világbajnoki mezőnyben méreti meg magát. Kétszer háromnapos edzőtáborral készült a hétvégére, és az első, lengyelországi forduló után a hatodik helyen áll a bajnokságban.

„A legutóbbi magyar vb-futam óta eltelt időben rengeteg külföldi tapasztalatot tudtam szerezni, bízom benne, hogy ezek a hasznomra lesznek a hétvégén – mondta Zsigovits. – Nagyon várom, hogy újra hazai közönség előtt versenyezzek, azóta is végigfut a hátamon a hideg, ha felidézem az akkori hangulatot, azt az őrjöngést, amivel akkor fogadtak. Az akkori jó eredmény azonban bizonyos szinten kötelez is. A superenduróban a siker titka, hogy legyél technikailag képzett – mert nehezek az akadályok –, legyen jó kondid, és mentálisan is felkészült legyél, mert a kapkodás okozza a legtöbb hibát. A rönkökön vagy a köveken ugyanis nagyon könnyű elcsúszni. Ezért is tűztem ki azt magam elé, hogy próbálok kiegyensúlyozottan, hiba nélkül motorozni, ha ez sikerül, és kihozom magamból a maximumot, elégedett leszek.”

Elfogadta a szervezők meghívását a sajtótájékoztatóra Szőke Márk, aki már két évvel ezelőtt is rajthoz állt a viadalon, és a 17 évesen enduro magyar bajnok Liszka Roland – ők mindketten az Európa-kupában méretik meg magukat a hétvégén.

Szőke Márk: „Két évvel ezelőtt motorhiba miatt sajnos kiestem a hazai versenyen, úgyhogy most igyekeztem még alaposabban felkészülni és felkészíteni a motoromat. Építettem egy saját pályát, azon készültem, és elutaztam Łódźba, az első fordulóra, ahol feltérképeztem az ellenfeleket, és sikerült egy hatodik helyet szereznem. Nagyon örülök, hogy szombaton itthon versenyezhetünk, hiszen itt lehetnek a családtagok és a barátok, bízom benne, hogy össze tudok hozni egy dobogós helyezést.”

Liszka Roland: „Két éve még a gyerekek között versenyeztem, végignéztem az egész rendezvényt az edzésektől kezdve. Most már én is teljes jogú tagja leszek az Európa-kupa mezőnyének, és top tízes eredménynek nagyon örülnék mindkét futamban. Köszönöm Márknak és Norbinak a lehetőséget, hogy együtt motorozhattunk, egy kicsit azért így is izgulok. Hogy mi lesz a nehézség? A beton útelválasztó akadály nem a barátom, de egyébként sem szeretnék hibázni.”

A SuperEnduro GP hazai futamán szombaton 11 órától tartják az edzéseket, a délutáni programra pedig 16 órakor nyitják a Papp László Sportaréna kapuit. A jelenleg érvényben lévő jogszabályok értelmében az esemény látogatásához kötelező a védettségi igazolást bemutatni. (Bármilyen érvényes védettségi igazolás megfelel.)

A jegyvásárlók között a rendezők a KTM és Husqvarna Centrum támogatásával kisorsolnak egy Husqvarna típusú motorkerékpárt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik