Videó: 300 millió forintos hiba – teljesen ártalmatlan helyzetben bukott

NAGY NORBERTNAGY NORBERT
Vágólapra másolva!
2016.10.18. 11:31
Nagyon sokba fájt Ken Roczennek a Las Vegas-i Monster Energy Kupán elkövetett hibája. A Suzukiról Hondára váltó világbajnok krosszosnak ez volt a bemutatkozó viadala új csapatában. És majdnem elvitte az egymillió dolláros (280 millió forint) jackpotot. De csak majdnem…

A Monster Energy Kupa önálló és a legjobban fizető krosszverseny. Az összetett győztes 100 ezer dollárt (28 millió forint) vihet haza, ha mindhárom tízkörös futamot egy versenyző nyeri meg, az további egymillió dollárt (több, mint 200 millió forint) ér.

A verseny történetében eddig csak ember ütötte meg a főnyereményt, Ryan Villopoto 2011-ben.

A 22 éves Ken Roczennek minden esélye megvolt, hogy lemásolja Villopoto bravúrját. Az első és a harmadik futamot magabiztosan megnyerte, és a második felvonásban is vezetett, de elkövette ezt a látványos a hibát.

Ha úgy tetszik, a hiba 280 millió forintjába került a krosszosnak. Sőt! Mégtöbbe.

Roczen ugyanis nem csak egymillióról, de a százezer dollárról is kénytelen volt lemondani, hiszen összetettben csak a hetedik helyen végzett a német klasszis. Egyetlen dolog vigasztalhatja, hogy sérülés nélkül megúszta a kalandot. A három futam alapján egyébként Eli Tomac lett a legjobb, ő vihette haza a 28 millió forintot érő fődíjat.

MONSTER ENERGY KUPA, LAS VEGAS
VÉGEREDMÉNY

1. Eli Tomac (USA, Kawasaki)
2. Ryan Dungey (USA, KTM)
3. Marvin Musquin (Franciaország, KTM)
4. Cole Seely (USA, Honda)
5. Mike Alessi (USA, Honda)
6. Blake Baggett (USA, KTM)
7. Ken Roczen (Németország, Honda)
8. Chad Reed (Ausztrália, Yamaha)
9. Benny Bloss (USA KTM)
10. Vince Friese (USA, Honda)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik