Rali ob: új navigátorral indul Turán Frigyes

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.09. 10:29
null
Turán Frigyes új navigátorral indul az ob-n (Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló)
Farnadi Ágnes személyében új navigátorral áll rajthoz a rali országos bajnokság idei szezonjában Turán Frigyes, aki 2020-ban abszolútban ezüstérmes, az RC2 kategóriában pedig magyar bajnok lett – írja az MTI.

A 48 éves versenyző az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta: korábbi navigátora, Bagaméri László tavaly döntött úgy, hogy nem tudja vállalni a folytatást, ezt követően kérte fel Turán Farnadit, akivel 2017-ben már versenyeztek együtt.

„Optimista vagyok a közös munkát illetően, a célunk pedig, mint mindig, a bajnoki cím, ez motivál mindkettőnket” – mondta a Shell Helix Ultra csapatának pilótája, hozzátéve, hogy elsősorban szeretnének megfelelni a támogatóknak és a szurkolóknak.

„Először az orfűi tesztversenyen ülünk majd együtt az autóban március 19-én, rá egy hétre pedig már jön az első ob-futam Salgótarjánban” – nyilatkozta Turán, aki az idén is egy Volkswagen Polo GTI R5-tel indul.

„Ez az autó tavaly is nagyon ütőképes volt, ebben az évben viszont már a saját csapatunk készíti fel, és kaptunk a Volkswagentől is
segítséget, amellyel igyekszünk élni” – jelentette ki a versenyző.

Farnadi Ágnes elmondta, korábban is szóba került már, hogy jó lenne újra együtt versenyezniük, ezért nem sokat gondolkodott, amikor megkapta a felkérést.

„Nem sok olyan pilóta akad, aki mellé szívesen beülnék újra, de Frici köztük van, és sokat segít az is, hogy őt és a csapatot is jól ismerem már korábbról” – nyilatkozta a régi-új navigátor, aki úgy fogalmazott: a technikai sportágakban mindig nehéz előre jósolni az eredményesség szempontjából, de teljes mértékben optimistán várja az idényt.

A rali ob 2022-es idénye március 25-26-án rajtol Salgótarjánban, majd a tervek szerint további hat versenyt rendeznek, az utolsót november közepén a Zemplénben és környékén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik