Rali ob: Turán Frigyesék nyerték meg az idénynyitó futamot

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2020.07.19. 19:49
null
Turán Frigyesék nyerték az idénynyitót (Fotó: Turán Motorsport)
A Turán Frigyes, Bagaméri László kettős négy szakaszgyőzelmet aratva megnyerte az idénynyitót, amelyen az összes izgalom egy napba sűrűsödött.

 

Tudták, hogy ez az a verseny, amelyen nem lehet hibázni. Egyszerűen azért, mert nincs lehetőség a javításra. Az idénynyitó Salgó rali kilenc gyorsasági szakaszát ugyanis szinte „egy levegővel” teljesítette a mezőny, amelynek erősségét jelzi, hogy 27 darab R5-ös autó sorakozott fel a rajtnál.

A Turán Frigyes, Bagaméri László kettős tökéletes napot produkált: több mint egyperces előnnyel szerezte meg a győzelmet.

„Remek volt az összhang az autóval, a csapattal és Bagaméri Lacival is, ennek köszönhetően tudtunk nyerni ezen a rettenetesen nehéz versenyen      – mondta Turán Frigyes.      – A napunk fokozatosan épült fel: az első körben kicsit óvatosak voltunk, mert ezzel az autóval nem mentünk még sárban, de viszonylag hamar megszoktuk a körülményeket, és a második körben már elkezdhettünk valóban támadni. A huszonöt kilométeres gyorsasági alaposan feladta a leckét mindenkinek, vébés szintű pálya volt, úgyhogy nagyon meg kellett dolgoznunk ezért a győzelemért.”

A csúszós utak mellett sokaknak gondot okozott a gumiválasztás, és az előrejelzések egyáltalán nem könnyítették meg a mezőny dolgát. Mert ahhoz képest, hogy 15 órára mondtak esőt, délben megérkezett az égi áldás – márpedig a mezőny 99 százaléka száraz talajra való gumikon állt rajthoz a második körben. Úgyhogy ment a „gépészkedés”, hogy úton tartsák az autókat...

„A második körben Turán Frici annyira meglépett a jó gumiválasztásnak köszönhetően, hogy esélyünk sem volt felzárkózni   – mondta a második helyen célba érő Vincze Ferenc. – Aztán az utolsó körben próbáltam rákapcsolni, ám tönkrement a jobb hátsó gátló, nem lehetett állítani, emiatt az autó úgy pattogott a rossz minőségű aszfalton, hogy alig lehetett úton tartani a kocsit. Esélyünk sem volt közeledni az éllovashoz, a második hellyel is szerencsénk volt. Ahhoz képest, hogy mennyi kalandon mentünk át egy nap alatt, ez nagyon jó eredmény.”

Főleg annak tudatában, hogy a bajnoki címvédő Vincze, Bacigal kettős az utolsó szakaszt a harmadik helyen kezdte, 1.2 másodperces hátrányban Velenczei Ádám mögött, aki azonban pechére defektet kapott a véghajrában.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert egyrészt nem olyan rossz ez a harmadik hely, másrészt viszont nagyon balszerencsésen alakult nekünk a verseny vége  – mondta Velenczei Ádám. – Azt legalább bizonyítottuk, hogy a mezőny elejéhez tartozunk, és bízunk benne, hogy ennél már csak jobb lesz. Ha összességében kellene értékelnem a versenyt, azt mondanám, nagyon nehéz volt, főleg mert folyamatosan változtak a körülmények. A mezőny nagyon sűrű, de van még hátra öt futam...”

Az országos bajnokság augusztus 15–16-án a Miskolc ralival folytatódik.

STEELVENT SALGÓ RALI, AZ OB 1. FUTAMA
Abszolút végeredmény:    1. Turán Frigyes, Bagaméri László (Turán Motorsport, Volkswagen Polo R5) 1:18:27.4, 2. Vincze, Bacigal (Pilis Racing, Skoda Fabia Rally2 Evo) 1:19.4 perc hátrány, 3. Velenczei, Szőke (V-V Rally Racing, Skoda Fabia R5) 1:25.8 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik