Rali Eb: ismét teljes szezont teljesít egy magyar kettős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.30. 13:55
Hosszú évtizedek óta először idén ismét teljes szezont teljesít a rali Európa-bajnokság (ERC) legmagasabb kategóriájában egy magyar kettős. Herczig Norbert és új navigátora, Ferencz Ramón a MOL Racing Team színeiben áll majd rajthoz a sorozat futamain.

A keddi bejelentésen elhangzott, hogy a négyszeres abszolút magyar bajnok pilóta továbbra is Skoda Fabia R5-össel versenyez majd, az olajipari vállalat pedig nemcsak szponzorként, hanem üzemanyag-beszállítóként is támogatja majd, hiszen az ERC-futamokon a nemzetközi szabványoknak megfelelő vadonatúj fejlesztésű versenybenzinnel indul. Ezzel kapcsolatban Szabó Szabolcs Pál, a MOL Magyarország értékesítési vezetője elmondta: az új üzemanyagot kifejezetten turbófeltöltős motorokra optimalizálták.

„Az elmúlt években érett meg bennem a gondolat, hogy szívesen kipróbálnám magam egy nemzetközi sorozatban. Mostanra állt össze a támogatói háttér és lett elég rutinunk” – mondta Herczig Norbert, aki tavaly is megnyerte az ob-t, akkor még Igor Bacigallal.

A pilóta a várakozásokkal kapcsolatban óvatosan fogalmazott: még kevés a nemzetközi tapasztalatuk, ezért az elsődleges céljuk a pályák megismerése lesz, de természetesen bízik a sikeres szereplésben.

„Az ob-futamokon általában 150-160 kilométer a táv, az ERC-ben 50-60-70 kilométerrel is több lehet egy verseny. Először hozzá kell szoknunk a miliőhöz, a körülményekhez. Az biztos, hogy két-két és fél hónapot úton leszünk” – fogalmazott.

Az első „éles” tesztre február végén kerül sor, mint mondta, új navigátorával, a korábban Kazár Miklóssal magyar bajnok Ferencz Ramónnal is össze kell még szokniuk. Segítője kifejtette: szakmailag nagy kihívás előtt állnak, lépésről lépésre szeretnének fejlődni.

Apáti-Tóth Kata, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott: elkötelezettek a sportélet támogatása mellett.

„Teljes mértékben Herczig Norbert mellett állunk, ezért is vállaltuk, hogy az európai sorozatban névadó szponzorként támogatjuk. Izgatottan várjuk a szezon rajtját, óriási siker mindannyiunknak, hogy hosszú évek után van olyan magyar pilóta, aki teljes szezont fog futni az Európa-bajnokságon, mert a képességei és a háttere méltóvá teszi őt erre” – emelte ki.

A rali Eb-sorozat nyolc versenyből áll, az elsőt március 22–24-én rendezik az Azori-szigeteken.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik