Nicky Hayden, a szívek bajnoka

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2017.05.23. 20:46
null
Nicky Hayden egy ducatis rendezvényen – bármilyen helyzetbe került, tudott mosolyogni (Fotó: AFP)
Hétfőn, öt nappal olaszországi kerékpárbalesete után elhunyt a MotoGP 2006-os világbajnoka, Nicky Hayden. Írásunkban rá emlékezünk.

Bizakodtunk, imádkoztunk, küldtük a pozitív energiát – mindenki saját hite szerint –, de a szívünk legmélyén sejtettük, hogy ennek az epizódnak most nem lesz happy end a vége. Nicky Hayden múlt szerdai balesete óta rettegve nyitottam meg minden alkalommal a közösségi média oldalait, mert nem akartam látni a legrosszabb hírt. Péntek reggeltől külön teherként nehezedett a gondolataimra, hogy hogyan élik ezt meg a MotoGP pilótái és a szerelők, akik közelről ismerték és szerették őt, hogyan lesznek képesek koncentrálni és hiba nélkül végezni a munkájukat.

Hogy a sors keze volt-e, nem tudom, de Nicky ezt a versenyt még „velünk" nézte meg. Halálának hírét nem igazán sikerült méltó módon kezelni. Már délután öt órakor megjelentek az első hírek, hogy Nicky elhunyt, pedig 19:09-kor távozott közülünk. Hogyan lehetséges ez? A cesenai kórház értesítette a sajtót, hogy a folyamat elkezdődött, de az kimaradt a közleményből, hogy még ne közöljék...

Csupaszív ember volt

Megható olvasni a rengeteg szebbnél-szebb történetet, amit a közeli és távoli ismerősök egyre-másra osztanak meg az interneten.

Sokat közülük már hallottam, olvastam korábban, mégis olyan jó most ismét felidézni ezeket.
Korábbi szerelője, Mark Lloyd is megerősített, hogy nem csak egy városi legenda, miszerint Hayden a legtöbb rajtelsőségért 2006-ban megnyert BMW sportautót eladta, és a szerelők között szétosztotta a pénzt.

„Így történt, karácsonykor kaptam meg a csekket egy aláírt könyvben" – írta Lloyd.

Még mindig nem értem, hogy hogyan volt ideje és türelme mindenkire odafigyelni. Újságírók és fotósok tucatja osztotta meg személyes emlékeit. Volt, akinek gyermekei születése után adott dedikált pólót vagy éppen egy bébiruhát, sokakkal chatelt időről-időre, maga válaszolt az e-mailekre. Ahogy az egyik neves olasz újságíró is írta, egyenrangú emberként kezelt mindenkit.

Végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy néhány évét én is közelről figyelhettem, és megtisztelt a kedvességével, mosolyával, közvetlenségével.

A sorozat hivatalos YouTube-csatornáján ezzel a videóval búcsúztak

A Kentucky Kid utolsó ajándéka

Mintha nem hagyott volna így is tengernyi mosolyt és boldog emléket maga után, Nicky már korábban úgy rendelkezett, hogy szerveit felajánlja, családja pedig tiszteletben tartotta ezt, ki tudja, hány ember életét megmentve.

Most már csak arra várnak, hogy végre hazatérhessenek az ő bajnokukkal Owensboróba, ahol tegnap fél árbocra eresztették az amerikai zászlókat.

Az öcs, Roger búcsúja

„Nicky, testvérem, a történetünknek nem így kellett volna véget érnie. Okkal voltál világbajnok. Senki mással nem találkoztam, aki annyira vágyott volna arra, hogy motorversenyezzen, mint te. Emlékszem, hogy amikor gyerekek voltunk, közös szobánk volt, és te a feljegyzéseket tanulmányoztad, amiket az előző versenyen készítettél – 12-13 évesek voltunk. Sosem fogom elfelejteni a hétfő reggelt miután megnyerted a világbajnokságot. Felkeltettél, hogy menjünk futni. Ez az, ami megkülönböztetett téged a többiektől, és legendává tett. Folytathatnám. Mindenkit jobbá tettél itt, mert amikor nem voltál itt, akkor is motoroztunk vagy bicikliztünk, hogy közelebb kerüljünk hozzád, amikor megint veled mehetünk. A legjobbat hoztad ki belőlem, de ami még fontosabb, mindig emlékezni fogok arra, hogy milyen báty voltál. Legenda voltál versenyzőként és testvérként is. Mindig ott voltál nekem, bármit is hozott az élet. Segíteni akartál. Boldog vagyok, hogy láthattad az elmúlt éveimet, amik a legjobbak voltak, nemcsak a motoron, de leginkább azon kívül. Ülhetek itt egész nap, és kérdezhetem, hogy miért, de inkább hálás akarok lenni azért, hogy 33 éven át olyan bátyám lehetett, mint te. Ne aggódj, kézben tartom az unokahúgainkat. Nincs pasi, amíg főiskolára nem mennek, és meg fogom tanítani az unokaöcsiknek, hogy hogyan legyenek bajnokok, bármi mellett is döntenek. Ez a kép különleges nekem, mert némi balszerencse után, amikor úgy tűnt, hogy elúszott a világbajnoki cím, megragadtalak téged, mint ez, és azt mondtam, ez akkor is a te éved, és ez volt az első dolog, amit velem tettél, amikor láttalak a dobogón. Visszamondtad ez nekem. Továbbra is megvan a hitem ez alatt a hihetetlenül nehéz idő alatt is, és hiszem, hogy ha Isten megadja neked, akkor át is segít ezen. Amíg újra együtt motorozunk szeretlek."

Nicky my brother, our story wasn't suppose to end like this. You were world champ for a reason. I've never met someone with the desire for racing bikes like you. I remember growing up we shared a room and you studying notes you took from the previous race and we were 12-13 years old, I'll never forget the Monday morning after you won the world championship, you woke me up to go running. That's what separated you from the rest and made you a legend. I could go on. You made everyone here better, cause when you wasn't here, we were riding or cycling to close the gap for when we road with you again,. You pushed me to my best, but more importantly I'll remember what kind of brother you were. You were legend of a racer and a brother. You were there for me no matter what was going on in life. You wanted to help, I'm glad you were able to see me at my best these past couple years, not just on the bike, but mainly off it. I can sit here and ask why all day, but instead I want to be thankful for having a brother like you for 33 years. Don't worry I got the nieces handled. No boyfriends till they're in college and I'll teach the nephews what it takes to be a champion in whatever they decide. This picture is special to me, because after some bad luck and it looked like your world title was over, I grabbed you like this and told you it was still your year, and that was the first thing you did to me when I saw you at the podium. Tell me it back. Even during this incredibly difficult time I still have my faith, I believe if god will bring you to it, he will bring you through it. Till we ride again I love you. #letsgetit #69

1,250 Likes, 215 Comments - Twitter: @RogerHayden95 (@rogerhayden95) on Instagram: "Nicky my brother, our story wasn't suppose to end like this. You were world champ for a reason...."



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik