Motorsport: eltűnt a gép, Barberá és magyar csapata egymást vádolja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.10. 12:46
null
Héctor Barbera és a Team Toth munkakapcsolata csúnya véget ért (Fotó: AFP, archív)
Magyar csapat botrányától hangos a Supersport-világbajnokság, amelynek aragóniai versenyén nem állt rajthoz a magyar Team Tóth motorja Héctor Barberával, miután eltűnt a csapat kétkerekűje a bokszból.

A spanyol versenyző eleve feldúltan érkezett a versenyhétvégére, és leszögezte, amíg a magyar csapat nem szerez új erőforrást a motorjába, nem hajlandó versenyezni.

„A saját és versenyzőtársaim érdekében lemondtam a versenyzésről. Így semmi értelme kimenni a pályára, ami álomnak indult, rémálom lett” – írta Barberá a közösségi oldalán.

A csapatot nem értesítette a döntéséről, Tóth Imre csapatfőnök azt állította a helyszínen, hogy a motorban lévő hajtómű elég erős ahhoz, hogy versenyezzen vele.

A verseny előtti órákban viszont már azzal fordult Tóth a verseny szervezőihez, hogy eltűnt a motor a garázsból! Senki sem tudta mi történt, Tóth a spanyol TVE-nek nyilatkozva Barberát gyanúsította.

„Héctor ezzel a motorral nem akar versenyezni. Azt hiszi, csak úgy idejöhet, elviheti a motort, és utána kiállhat a sajtó és a szurkolók elé, állítva, nincs motorja, nem tud versenyezni” – mondta a csapatfőnök, aki korábban maga is versenyzett.

A korábban ittas vezetés és a pályán mutatott veszélyes manőverei miatt hírhedtté váló Barberá tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz, amelybe a rendőrséget is bevonták. A spanyol hatóságok kedden sem tudtak gyanúsítottat megnevezni.

„Nagy reményekkel vágtam neki az idénynek, de egy meghiúsult szponzori szerződés miatt ez nem valósulhat meg. Mérges vagyok, hogy így alakult, tényleg több volt benne” – mondta Barberá, aki a vb következő állomásán, Hollandiában egy kategóriával feljebb, a Superbike-vb-n versenyzhet beugróként.

A Team Tóth viszont motor nélkül aligha indíthat bárkit is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik