Motorsport: a friss Eb-győztes Bódis indulhat Magny-Cours-ban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.30. 10:58
A gyorsaságimotoros Bódis Richárd a Superstock 600-as kategóriában megnyert Európa-bajnoki címének is köszönhetően a Pirelli gumigyár támogatásával rajthoz állhat a Superbike-világbajnokság franciaországi Magny-Cours-ban szeptember végén sorra kerülő versenyhétvégéjén a Supersport géposztályban.

A 24 éves motoros az MTI-nek azt mondta, miután az idei évtől Európa-bajnokságként jegyzett Alpok-Adria Bajnokságban hét futamgyőzelem és egy második hely után, négy versennyel a sorozat vége előtt biztossá vált, hogy saját kategóriáját megnyeri, az olasz gumigyártó cég megkereste a vb-szereplés ajánlatával.

„Egy R6-os Yamahát készítenek fel a számomra, az első közös teszten már túl is vagyunk, és a szeptemberi futamig még több alkalommal lesz lehetőségem gyakorolni a felkészülés során ezzel a motorral” – nyilatkozta Bódis. Hozzátette, hogy az elsődleges célja a pontszerzés lesz Franciaországban, ehhez az első 15 között kell zárnia.

„Ütőképes csapat áll mögöttem, bízom a jó eredményben, és természetesen abban, hogy olyan teljesítményt tudok majd nyújtani, amellyel kiérdemlem a bizalmat jövőre egy teljes világbajnoki szezonra” – jelentette ki Bódis, aki a magyar bajnokságban is az első helyen áll.

Bódis 2016-ban a superbike-vb betétsorozatában, a European Junior Cupban szerepelt, s összetettben hetedik lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik