MotoGP: újonc rajtolhat az élről Hollandiában

Vágólapra másolva!
2017.06.24. 16:10
null
Dani Pedrosa szenvedett a szabadedzésen, Valentino Rossi negyedik lett az időmérőn (Fotó: AFP)
Az asseni TT az egyedüli verseny, amely 1949 óta szerepel a gyorsaságimotoros-világbajnokság naptárában. Ilyen hosszú idő alatt megfigyelhető volt, hogy egyvalami biztos Hollandiában, az pedig a bizonytalan időjárás. Ennek megfelelően a pénteki száraz edzéseket követően szombatra leszakadt az ég, így vizes pályán is megmutathatták a pilóták, hogy mit tudnak.

 

 

A Moto3-asoknál 16 bukást is láthattunk szombat reggel, ehhez képest a MotoGP-sek egész megbízhatóan teljesítettek, csupán ketten estek el, Loris Baz és Cal Crutchlow. Mégsem ők szenvedtek a legjobban, hanem Dani Pedrosa, aki az utolsó, 23. helyen végzett a harmadik szabadedzésen. Szerencséjére a pénteki, még száraz körülmények között futott idejével bejutott a Q2-be.

A reggeli gyakorlást végül Scott Redding zárta az élen. A negyedik tréningen elkezdett felszáradni a pálya, de pár perccel később ismét esni kezdett, ami az időmérők sorsát is meghatározta.

Úgy látszik, az Octo Pramac Racing versenyzőinek bejön a vizes pálya Assenben, még akkor is, ha különböző évjáratú motoron ülnek. Az időmérőn szinte végig Danilo Petrucci vezetett, aki szárnyal az utóbbi hétvégéken. A pálya állapota javult az edzés során, így a köridők is egyre jobbak lettek, és annak jött ki a lépés a legjobban, aki a legkésőbb tudta megkezdeni az utolsó gyors körét, ez pedig (talán mondhatjuk, hogy némi meglepetésre) Johann Zarco volt. Az újonc franciának nagyon fekszik a tavalyi Yamaha, és ki is használja annak minden erősségét. A Monster Tech3 Yamaha csapat legutóbb 2013-ban, Brnóban örülhetett pole pozíciónak, Cal Crutchlow-nak köszönhetően.

A második helyről Marc Márquez várhatja a vasárnapi futamot, míg Petruccinak végül be kellett érnie a harmadik pozícióval, miután az utolsó körében hibázott az utolsó szektorban.

A pole pozíciót Zarco szerezte meg (Fotó: AFP)
A pole pozíciót Zarco szerezte meg (Fotó: AFP)

Valentino Rossi negyedik helye nem tűnik drámainak, nem úgy csapattársa, Maverick Vinales teljesítménye, aki csak a 11. helyre kvalifikálta magát. Tegnap hiába szárnyalt az új vázzal száraz pályán, ma nem találta a ritmust.

Így volt ezzel Dani Pedrosa is, közel 3.5 másodpercet kapott Zarcótól. Az utóbbi két futam győztese, Andrea Dovizioso csupán a 9. helyről rajtolhat, mellőle pedig Sam Lowes várhatja a futamot. Lowes egyébként idén először jutott be a Q2-be (hála az esőnek), és talán jobban is szerepelhetett volna, ha nem füstöl el alatta az Aprilia. Az az Aprilia, amelynek főnöke, Romano Albesiano hetek óta nyíltan kritizálja a britet, hogy mennyire gyengén teljesít, és bizony erősen gondolkoznak rajta, hogy kétéves szerződése ellenére jövőre mást hozzanak a csapathoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik