MotoGP: újabb Yamaha-elsőség, ezúttal Quartararóval a nyeregben

Vágólapra másolva!
2021.04.04. 21:15
null
Quartararo ünnepelhetett a kockás zászlónál (Fotó: MotoGP)
Címkék
A francia Fabio Quartararo nyerte meg a királykategória, a MotoGP-versenyét a gyorsaságimotoros-világbajnokság második futamán, Dohában. A Moto2-ben újra a brit Sam Lowes győzedelmeskedett, míg Moto3-ban a spanyol Pedro Acostát intették le az első helyen.

Idén nem termett győzelem a Ducatinak Katarban, pedig két esélyük is volt rá. Ahogy a múlt héten, úgy most is egy hangvillás állította meg őket, ezúttal Fabio Quartararo taktikázott jobban. A bolognaiak gyári pilótái most tényleg lemaradtak a dobogóról, az egyedüli vigasz a vörösöknek, hogy mindkét szatellit-versenyzőjük (gyári szerződéssel és motorral) az első háromban végzett. Pedig a futam második felének elején néhány körig úgy tűnt, hogy meglehet a sportág történetének első Ducati egy-hárma miután Pecco Bagnaia végre meg tudta előzni Álex Rins-et.

De ekkor érkezett Quartararo, aki már szombaton megmondta, készen áll arra, hogy a győzelemért harcoljon. A verseny első felében ez elég távolinak tűnt kívülről, mivel sokáig a nyolcadik helyen haladt. „Múlt héten úgy motoroztam, mint egy újonc. Nem váltogattam az elektronikai beállítások között, nem használtam a fejem. Három napig gondolkoztam, hogy miért lehetett ez, és tudtam, hogy nem követhetem el még egyszer ezt a hibát” – mondta később a futamgyőztes.

Ennek ellenére nem volt könnyű dolga, többszöri nekifutásra tudta csak átrágni magát az egyenesekben eszméletlen gyors Ducatikon, de annyival gyorsabb volt a kanyarokban, hogy esélyük sem volt a nyomában maradni.

Bár a futamot a francia yamahás nyerte meg, talán mégsem ő volt a nap legnagyobb meglepetése, hanem a pole-ból induló Jorge Martin, aki 18 körön át vezette a 22 körös viadalt. Olyan éretten és higgadtan motorozott, amire talán még ő sem számított. Két kanyarral a leintés előtt aztán nagy nehezen csapattársa, Johann Zarco is fogást talált rajta, így centiméterekkel csak, de leszorult a dobogó harmadik fokára.

„Ha bárki más lett volna, akkor biztosan visszatámadok, de nem ugyanaz a pozíciónk a csapatban, Johannak a bajnoki címért való harc a cél. Ezt az eredményt szeretném Gresininek ajánlani, aki akkor is hitt bennem, amikor mások nem, és együtt végül bajnokok is lettünk. Nagyon hiányzik nekem, családtag volt a számomra, de biztos vagyok benne, hogy fentről figyel” – emlékezett korábbi csapatfőnökére Martin, aki képes volt a csapat érdekében visszafogni magát és használni az eszét.

A MotoGP történetének legszorosabb befutóját láthattuk ma, olyan volt, mint egy Moto3-as futam. Az első 15 pilótát csupán 8.928 másodperc választotta el egymástól a leintéskor. Mindezt úgy, hogy a mai viadal öt másodperccel gyorsabb volt a múlt vasárnapinál.

Bár versenyt nem nyertek, mégis egy ducatis pilóta áll az élen az összetettben, két futam után Johann Zarco vezeti a bajnokságot, őt Quartararo és Maverick Vinales követi négy-négy pont lemaradással.

A franciáknál tehát egyelőre teljes a győzelmi mámor, utoljára 1954-ben örülhettek két honfitársnak a királykategória dobogóján (már azok, akik már éltek akkor, és követték a gyorsasági motoros világbajnokságot), de az első két helyet még sosem hozták el.

Álex Rins a negyedik helynél ma nem érzett magában többet, Vinales és Bagnaia is úgy gondolja, hogy a rajton ment el a versenye. Joan Mir nem nagyon szerette volna kommentelni a mai napot, aminek fő oka Jack Millerrel való incidense volt. Miller sérelmezte, hogy Mirrel többször is összeértek ma, bár az első esetért Mir még elnézést is kért. De az ausztrálnak ez nem volt elég, és valamiért úgy érezte, hogy móresre kell tanítania versenytársát, aminek majdnem az lett a vége, hogy a célegyenesben mindketten a földön végezték.

„Ha szándékosan tette, akkor nem kérdés, hogy büntetést érdemel, mert ilyet senki sem engedhet meg magának” – mondta Mir, márpedig Miller szavai alapján eléggé szándékosnak tűnt az ütközés, meglátjuk, hogy lesz-e az ügynek folytatása.

Ami biztos, hogy Miller futamát az alkarja is nehezítette, amit a tervek szerint kedden meg is műttet majd Barcelonában. Brad Bindernek bejött a KTM-es taktika, miszerint mindannyian a közepes első keverékkel vágtak neki a futamnak egyedüliként a mezőnyben.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, DOHAI NAGYDÍJ
MOTOGP, 22 kör (118.36 km)

1. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 42:23.997 perc
2. Johann Zarco (francia, Ducati) 1.457 mp h.
3. Jorge Martin (spanyol, Ducati) 1.500 mp h.
A vb állása: 1. Zarco 40 pont, 2. Quartararo 36, 3. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) 36

A TELJES VÉGEREDMÉNY

50-ből 50=100%

Sam Lowes hibátlan teljesítménnyel hagyhatja ott Katart, ahol tavaly vállsérülés miatt még csak rajthoz állni sem tudott. Két pole pozíció, két győzelem – ez a brit mérlege, aki a múlt hetihez hasonlóan a mai versenynapot is egy bukással kezdte a bemelegítő edzésen, csakhogy tökéletes legyen a sorminta.

A rajtot ezúttal is Marco Bezzecchi kapta el a legjobban és állt az élre, akárcsak egy héttel ezelőtt. Akkor két körig tudta tartani magát, ma Lowes a negyedik körben előzte meg. Aztán ahogy a Katari Nagydíjon, úgy most sem tudta tartani a tempót a brittel, egyre visszább csúszott, egészen a negyedik helyig. Nyilván nem vígasz, de ezúttal legalább nem a leintés előtt ment el neki a dobogós hely, hanem már a hatodik körben, amikor Remy Gardner és Raúl Fernandez is megelőzte őt.

Nem volt könnyű verseny a nagy szél miatt, a futam első felében úgy tűnt, hogy Lowes nem is elég gyors és stabil a sikerhez, folyamatosan leesett az ívről, míg Gardner egyre jobban tapadt rá többször is megfutva a futam leggyorsabb körét.

Az utolsó öt körben egyre nagyobb nyomás alá helyezte a britet, amire Lowes úgy válaszolt, hogy két körrel a vége előtt megjavította a leggyorsabb kört.Ugyanezt tette Gardner is az utolsó előtti körben 1:59 alá szorítva a köridőt, de Lowes még ezt is meg tudta fejelni.

„Sam hihetetlen versenyt futott. Ebben a szélben nagyon nehéz nem hibázni. Eszméletlen, hogy milyen tempót tudott motorozni. Kalapot le előtte. Tudtam, hogy ha második vagyok a célra fordítóban, akkor nem tudom megnyerni a futamot, de nem tudtam közelebb kerülni hozzá. Az utolsó előtti kanyarban úgy éreztem, hogy rámentem a zöldre a hátsó kerekemmel, tehát, ha meg is előztem volna, a versenyigazgatóság akkor is megbüntetett volna” – nyilatkozta a leintés után Gardner.

„Próbáltam spórolni a gumival, de nehéz volt elöl menni a szél miatt. Az elején könnyen tudtam előzni a harmadik szektorban, mert a szél segített, de utána pont ugyanez tette nehézzé a versenyt” – mondta Lowes.

Harmadikként a Moto2-es újonc, Raúl Fernandez ért célba, Aki Ajo fiataljai tehát ma is kiválóan teljesítettek.

MOTO2, 20 kör (107.6 km)
1. Sam Lowes (brit, Kalex) 39:52.702 perc
2. Remy Gardner (ausztrál, Kalex) 0.190 mp h.
3. Raúl Fernandez (spanyol, Kalex) 3.371 mp h.
A vb állása: 1. Lowes 50 pont, 2. Gardner 40, 3. Fernandez 27

A TELJES VÉGEREDMÉNY

Ennél jobban lehetetlen leiskolázni a mezőnyt!

Megtippelni se lehet, hogy hányszor gondoltuk már azt egy-egy Moto3-as futam után, hogy ennél őrültebb, szorosabb, izgalmasabb már nem lehet. De a fiatalok mindig ránk cáfolnak. Ennek ellenére most megint azt mondjuk: ennél vadabb és őrültebb már nem lesz. Hiszen ma egy 16 éves srác történelmet írt. Nem azzal, hogy újoncként megnyerte élete második világbajnoki futamát, hanem azzal, hogy mindezt a pit lane-ből rajtolva tette. Úgy hívják: Pedro Acosta. Jegyezze meg mindenki ezt a nevet, aki a múlt héten még nem tette!

Ez is egy olyan futam volt, amit lehetetlen összefoglalni anélkül, hogy valami kimaradna, így próbáljunk meg a lényegre koncentrálni!

Heten tehát a boxutcából rajtoltak, mivel még mindig nem értik, hogy nem várunk egymásra az edzéseken, nem haladunk lassan a pályán és nem tartunk fel másokat. A büntetés hatásosnak is tűnt – egészen a 12-ik körig. Ekkor Acosta vezetésével a hetes fogat utolérte az élmezőnyt, és beszálltak a győzelemért folyó harcba. Mert az élmezőny még ekkor is az indulók 2/3-át jelentette, úgy 20 pilótát.

Annyira szoros volt a verseny, hogy egy pillanat alatt a 14-ik helyre lehetett visszaesni az élről, ahogy ez Darryn Binderrel is történt.

 


 

Látva, hogy milyen kemény volt a küzdelem, kisebb csoda, hogy a 12-ik körig kihúzták nagyobb hiba és esés nélkül. Ekkor Xaviér Artigas bukott a 16-ik helyről Carlos Tatay segítségével. Fél körrel később Filip Salac a 11-ik helyről csúszott ki miután összeért Sasaki Ayumuval.

A 15. kör elején a verseny legnagyobb drámáját láthattuk, amikor az egyes kanyar féktávjához érve Binder és Jeremy Alcoba összeértek, a spanyol nem tudta elkerülni az ütközést, hatalmasat bukott ő is és motorja is, ami egyenesen John McPhee-nek repült, kiütve őt is a küzdelemből. Az eset versenybaleset volt, így ezért nem várható büntetés, nem úgy az ezt követő jelenetért, amikor McPhee nekiment Alcobának, rugdosni kezdte őt dühében, amit utóbbi sem hagyott válasz nélkül. Végül mindkettőjüket megbüntették 1000 euróra, ezen felül a következő futamon mindketten a boxutcából rajtolnak majd Alcoba öt, McPhee tíz másodperccel a mezőny után.

Az utolsó előtti körben Acosta már a dobogós helyezésért küzdött, de ennyivel nem érte be, az utolsó kört már elsőként kezdte meg. Hogy hogyan maradt annyi tartaléka magában és a gumiban is, hogy több motornyi előnyre is szert tegyen, azt nehéz felfogni, de az biztos, hogy ez történt, és még a későbbi második helyezett, Binder sem hitt a szemének.

„Amikor profi emberekkel dolgozol, akkor minden lehetséges” – mondta a futamgyőztes. – „Tegnap még nagyon borús volt minden, miután megtudtam, hogy megbüntettek, de ma reggel úgy ébredtem, hogy lehetséges, meg tudom csinálni.”

A 10-es kanyarban a harmadik helyért harcolva a múlt heti futamgyőztes, Jaume Masia összement Gabriel Rodrigóval, így végül mindketten lesodródtak a pályáról. A dobogó legalsó fokára így Niccoló Antonelli állhatott fel, aki utoljára két éve Jerezben ünnepelhetett a pódiumon, akkor futamgyőzelmet.

MOTO3, 18 kör (96.84 km)

1. Pedro Acosta (spanyol, KTM) 38:22.430 perc
2. Darryn Binder (dél-afrikai, Honda) 0.039 mp h.
3. Niccolo Antonelli (olasz, KTM) 0.482 mp h.
A vb állása: 1. Acosta 45 pont, 2. Binder 36, 3. Jaume Masia (spanyol, KTM) 32

TELJES VÉGEREDMÉNY

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik