MotoGP: nem Dovizioso pole-jától hangos most a depó

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2018.08.05. 09:47
null
Doviziosót is meglepte a pole pozíciója (Fotók: Kovács Nikolett)
Épp 93 ezred másodperccel maradt el Andrea Dovizioso az aktuális pole pozíciós rekordtól a gyorsaságimotoros-világbajnokság Brnói Nagydíján, amit két évvel ezelőtt Marc Márquez állított fel a cseh pályán. Az olasz saját bevallása szerint sem egy időmérőmenő, legutóbb 2016-ban, Sepangban rajtolhatott az élről.  

A köridőnek magának jobban örülök, mint a pole pozíciónak. Nem sok pole-t szereztem a karrierem során, nem igazán koncentrálok rá, ezért engem is meglepett ez az eredmény. Amikor áthaladtam a célvonalon, még csak hátra sem fordultam, mert tudtam, hogy Danilo és Valentino mögöttem vannak, és szinte biztos voltam benne, hogy jobb kört futnak mögöttem” – kezdte Andrea Dovizioso.

CSALÁDI ÖRÖM

A Moto2-eseknél Luca Marini 46. versenyhétvégéjén megszerezte élete első világbajnoki pole-ját. Ez a szám akkor válik igazán különlegessé, ha hozzátesszük (azoknak, akik esetleg nem tudják), hogy Valentino Rossi féltestvéréről van szó. Éljen a számmisztika!

Ahogy idén már megszokhattuk, most is az időmérő elején dőlt el a végső sorrend.

Már több pilóta is elmondta ennek az okát, miszerint a MotoGP után sokkal jobb a pálya tapadása, mivel a Michelin gumik jóval puhábbak a Dunlopnál. Ahogy mennek előre az időben, úgy kopik le ez a jól tapadó gumiréteg, és lassulnak a köridők.

Hogy mennyire fontos rajtelsőséggel kezdeni a szezon második felét?

Nem a pole számít, hanem a tempónk, amit egész hétvégén mentünk eddig. A verseny kimenetele nagyban függ attól, hogy milyen stratégiát tudunk véghez vinni. Marcnak és Daninak nagyon jó a tempója, de Danilo és Jorge is elég jó, szóval nem lehet tudni, hogy mi történik majd” – tette hozzá az olasz, aki mellől Valentino Rossi és Marc Márquez indulhat az első sorból.

FESZÜLTSÉG A BOKSZBAN, ROSSZUL KEZELT HELYZET A PÁLYA SZÉLÉN

Maverick Vinales nem igazán tudja kezelni a helyzetet, hogy az ígéretes kezdés után nem jönnek az eredmények a Yamahával. Nem titok, hogy ez főként a motor hibája – a japán gyárban nem reagáltak megfelelően az elektronikát érintő szabályváltozásokra –, de nyilván arra már nehezebb magyarázatot találni, hogy valaki miért végez rendre a csapattársa mögött, még akkor is, ha Valentino Rossival kell osztozni az azonos motoron.

Vinales Ramon Forcadát kiáltotta ki bűnbaknak: jó ideje hangoztatja, hogy nem szeretné jelenlegi vezető szerelőjével folytatni a munkát. A spanyol pénteken megerősítette a pletykákat, hogy jövőre Esteban García (jelenleg Bradley Smith vezető szerelője a KTM-nél) lesz mellette.

HAZAI POLE MOTO3-BAN

Talán a valaha volt leginkább eltaktikázott időmérőt láthattuk tegnap a legkisebbeknél. A csapatok és a versenyzők addig vártak a bokszban az utolsó kimenettel, hogy a mezőny többsége (a leintés pillanatában első kilenc helyen álló versenyző közül nyolc) már nem tudott egy utolsó gyors körnek nekifutni.

Végül azoké lett az első sor, akik a leintéskor még a 12., 13. és 14. helyen álltak (Jakub Kornfeil, John McPhee és Marcos Ramírez).

Kornfeil, aki 155. világbajnoki futamán először indulhat az élről, ráadásul úgy szerzett pole-t, hogy kétszer is előzött a gyors körén. Utoljára Lukas Pesek tudott rajtelsőséget szerezni cseh versenyzőként a 2007-es misanói futamon.

Az összetettben második helyen álló Marco Bezzechi csak a 14. helyről indul, és nagy csodára lesz szüksége, hogy előnyt tudjon faragni Martín sérüléséből.

Ők ketten dolgoztak már együtt, ráadásul nem is akárhogyan, hiszen 2013-ban együtt lettek világbajnokok a Moto3-as kategóriában.

Nagyon szeretek Estebannal dolgozni, mert 2013-ban a legjobbat hozta ki belőlem. És ez a fontos, hogy jól érezzem magam a körülöttem lévőkkel.”

Tegnap aztán tovább nőtt a feszültség Vinales és Forcada között a 3. szabadedzés során. Vinales ugyanis két puha hátsó abroncsot szeretett volna feltetetni a gyakorlás során, de Forcada nem értett egyet ezzel, azt mondta, egy elég lesz a Q2-be kerüléshez, ugyanazt a taktikát követik, mint Rossiék.

De Rossi végül felrakott egy új abroncsot az edzés végén, amivel egyrészt megfutotta a legjobb időt, miközben Vinales kiszorult a legjobb 10 közül.

Visszaérve a bokszba, Vinales nem tudott uralkodni az érzésein, cinikus tapssal reagált, amiről később azt mondta, hogy saját magának szólt a taps, amiért nem hallgatott jobban magára…

Nagy a feszültség Vinales körül
Nagy a feszültség Vinales körül

Eközben Forcada megerősítette a spanyol Movistar csatornának (akik egyben a gyári Yamaha csapat névadó főszponzorai az év végéig), hogy a Yamaha néhány nappal ezelőtt közölte vele, hogy jövőre már nem Vinales mellett fog dolgozni.

Még az is lehet, hogy ez lesz az utolsó versenyem mellette – mondta a mérnök némi cinizmussal. – A pontos okokat ne tőlem kérdezzétek, hanem a pilótától, aki nekem soha nem mondott egy szót sem arról, hogy mi a gondja. Nem reklamált, nem volt egyetlen gesztusa sem.”

Forcada egyébként 11 éve van a csapatnál, Jorge Lorenzóval három világbajnokságot nyert, és Valentino Rossi szerint is az egyik legjobb szakember a depóban, ezért is szeretné jövőre Franco Morbidelli mellett tudni az új szatellit Yamaha alakulatnál.

A szombat délutáni sajtótájékoztatót 20 perces csúszással kezdte meg Vinales, aki előtte hosszasan egyeztetett Lin Jarvis ügyvezető igazgatóval. A Yamaha vezetősége gyakorlatilag megtiltotta, hogy pilótája a helyzetről beszéljen, reagáljon Forcada mondataira. Egyszerűen közölték a jelenlévő sajtóval, hogy Maverick kizárólag a pályán történtek kapcsán feltett kérdésekre válaszol...

A csapatvezetés egyszer elbukott, amikor a pilóta és vezető szerelője közötti helyzetet kellett volna kezelni. Elbuktak, hogy mindezt tagadni próbálták a sajtó előtt, és biztosan nem a legjobb kommunikációs lépés volt a tegnapi sem, hiszen ezzel csak még nagyobb hangsúlyt és figyelmet adtak a dolognak, még inkább erről beszél (és ír) most mindenki.

GYORSASÁGIMOTOROS-VILÁGBAJNOKSÁG
BRNO, IDŐMÉRŐ EDZÉS
MOTO GP

1. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 1:54.689
2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 1:54.956
3. Marc Márquez (spanyol, Honda) 1:54.961

MOTO2
1. Luca Marini (olasz, Kalex) 2:02.244
2. Álex Márquez (spanyol, Kalex) 2:02.359
3. Mattia Pasini (olasz, Kalex) 2:02.417

MOTO3
1. Jakub Kornfeil (cseh, KTM) 2:07.981
2. John McPhee (brit, KTM) 2:08.400
3. Marcos Ramírez (spanyol, KTM) 2:08.426

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik