MotoGP: Lorenzo Sennához hasonlította Valentino Rossit

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2019.05.03. 11:59
null
A MotoGP menői is Ayrton Sennára emlékeztek (Fotó: AFP)
Ayrton Senna halálának 25 éves évfordulója után egy nappal, a jerezi MotoGP-futam felvezető napján, az nso.hu helyszíni riportere arra volt kíváncsi, hogy a kétkerekű motorsport csúcsának mostani élmenői hogyan emlékeznek a Formula-1 és a motorsportok egyik legnagyobb ikonjára.

A kérdés már csak azért is érdekes, mert sok pilóta még meg sem született, vagy pár éves volt csak, amikor Senna tragikus körülmények között távozott, mégis szinte mindenkinek jelent valamit az örökség, amit a brazil hátrahagyott. És nem is feltétlenül, mint pilóta, hanem leginkább emberként.

Aleix Espargaró (29 év)
„Nem igazán követtem a versenyeket akkor, hiszen elég fiatal vagyok még, de az utóbbi években láttam a róla készült dokumentumfilmet néhányszor, és amit talán a legjobban szeretek vele kapcsolatosan az az, ahogy hozzáállt a versenyekhez és ahogy hozzáállt az élethez. Úgy tűnik, hogy egy nagyon szabad ember volt, aki élvezte, hogy az csinálhatta, amit igazán szeretett, nem igazán szerette a versenyek „politikai” oldalát. De sajnos amiatt is emlékezni fogunk rá, ami vele történt, és ez nem jó.”

Cal Cruthlow (33 év)
„Sajnos nem emlékszem, hogy milyen volt, amikor versenyzett, hiszen még gyerek voltam. De azt gondolom, hogy hatással van minden egyes emberre, akinek köze van a motorsportokhoz, szurkolókra és a versenyzőkre is. Amit látni lehet, amit meg tudunk érteni abból, amit ő véghez vitt, egyértelmű, hogy ő egy ikon, akire fel kell nézni. Amiatt ahogy vezetett és amilyen a pályán kívül volt. Nagyon sajnálom, hogy nem abban a korban születtem, hogy élőben láthassam őt.”

Jorge Lorenzo (31 év)
„Különleges ember volt, csak ez lehet a magyarázat arra, hogy mennyi ember rajongott érte. Rengetegen követték és csodálták őt. Rossinak például szintén ilyen különleges karizmája van. Nagyon intelligens ember volt, nemcsak versenyzőként, hanem az életben is. Maximalista, professzionális, egy példakép a sportban. A múzeumomban van egy ruhája, kesztyűje és sisakja is. Számomra egy viszonyítási pont.”

Pol Espargaró (27 év)
„Csak kétéves voltam a balesetekor, szóval nyilván nincsenek emlékeim róla, de láttam néhány versenyét. Az, hogy a versenyzők mennyire tisztelik őt még 25 év távlatában is, hányan megemlékeztek róla, a régi pilótákat is beleértve, akik leírták, hogy milyen jó srác volt – ez jól mutatja, hogy milyen is volt ő. Számomra nem az a bajnok, aki nyer, hanem az, akire hosszú évek múltán is emlékeznek. Valakire, aki nyert, de aki jó ember is volt. Ő egy jó ember és egy jó pilóta volt.”

Danilo Petrucci (28 év)
„Sok dokumentumfilmet láttam róla, amikor versenyzett, akkor én még nagyon kicsi voltam. Úgy tűnik, jó ember volt. Ez a legcsodálatosabb dolog vele kapcsolatosan. És az autóban is nagyon gyors volt, de ez szinte másodlagos volt a karrierje során. Jó lett volna élőben látni versenyezni, de még most is látom, érzem a szeretetet, ami övezi őt. Közel lakom ugye Imolához, és ezekben a napokban sok minden történt vele kapcsolatosan. Vasárnap azokkal az autókkal köröztek, amikkel versenyzett, szerdán pedig egy felvonulást is szerveztek a pályára. Lenyűgöző látni, hogy hányan szeretik még ma is. Amikor azt mondod, hogy Senna, mindenkinek szép emlékei vannak róla.”

Bradley Smith (28 év)
„A legnagyobb dolog, hogy még 25 év után is mennyire különleges ő. Olyan dolgokat vitt véghez, amikre az emberek azt mondják, hogy szinte csodával ért fel. Mintha a lehetetlen csinálta volna meg. Soha senki nem volt képes arra, amire ő, azzal a stílussal és karizmával és attitűddel, ami nagyon-nagyon különbözött mindentől, amit akkor láttunk és még attól is, amit most látunk a motorsportban és általában is. Olyan örökséget hagyni magad után, ami még 25 év múltán is megvan – ez van a legnagyobb hatással rám.

Marc Márquez (26 év)
„Ismerem a történetét, azt, ahogyan vezetett és persze a balesetet is. Nagyon szeretem, mint versenyzőt, mert mindent beleadott a pályán. Sokszor nem számít, hogy hány bajnokságot nyersz, hanem az számít, hogy hogyan versenyzel, mennyire vagy szenvedélyes. Ő az a fajta sportember volt, akiket kedvelek és amilyen lenni szeretnék.”

Andrea Dovizioso (33 év)
„Különleges pilóta volt, és mindenki szerette őt. Azt, ahogy vezetett és azt, ahogy élt. Nagyon fiatal voltam, de emlékszem, hogy az egy nagyon rossz nap volt. De sajnos ez is része a sportnak. Sajnos akkoriban az autók veszélyesebbek voltak, mint most. Szerencsére a baleset után változtattak a szabályokon és sokat fejlődött a biztonság.

Valentino Rossi (40 év)
„Igen, Ayrton az egyik legikonikusabb sportoló a motorsportok történetében. Ennek több oka van, elsősorban a karizmája és a tehetsége. Jellegzetes volt a sárga sisak miatt is. Egy inspiráció ő mindenkinek. Nagyon jól emlékszem arra a napra, már csak azért is, mert sajnos akkor én már jó ideje megszülettem (nevet), Vallelungában voltam, és emlékszem, hogy amikor megtudtuk, hogy mi történt, akkor azt gondoltuk, hogy ez nem lehet igaz. Az egész hétvége nagyon nehéz volt, hiszen szombaton meghalt Ratzenberger, Barichellónak is volt egy nagy balesete pénteken, szóval úgy tűnik, hogy akkor elérkeztek arra a pontra, amikor a Formula–1 túl veszélyes volt. Senna sokszor elmondta ezt a hétvége során, és úgy tűnt, hogy nem akart versenyezni, de végül mégis megtette. A baleset után, ahogy az autóban maradt, az egész nagyon valószínűtlennek tűnt a tévéből. Nagyon szomorú nap volt ez a motorsportban, hiszen az egyik legjobbat veszítettük el.”

MOTOGP, SPANYOL NAGYDÍJ
PÉNTEK

14.10: MotoGP, 2. szabadedzés (Tv:Spíler1)
15.10: Moto2, 2. szabadedzés (Tv:Spíler1)

SZOMBAT
8.55: Moto3, 3. szabadedzés (Tv:Spíler1)
9.50: MotoGP, 3. szabadedzés (Tv:Spíler1)
10.50: Moto2, 3. szabadedzés (Tv:Spíler1)
12.35: Moto3, 1. időmérő (Tv: Spíler2)
13.00: Moto3, 2. időmérő (Tv: Spíler2)
13.25: MotoGP, 4. szabadedzés (Tv: Spíler2)
14.10: MotoGP, 1. időmérő (Tv: Spíler2)
14.35: MotoGP, 2. időmérő (Tv: Spíler2)
15.00: Moto2, 1. időmérő (Tv: Spíler2)
15.30: Moto2, 2. időmérő (Tv: Spíler2)

VASÁRNAP
11.00: Moto3, futam (Tv:Spíler2)
12.20: Moto2, futam (Tv:Spíler2)
14.00: MotoGP, futam (Tv:Spíler2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik