MotoGP: jól kezdtek a Ducatik, de Márquez gyorsabbnak tűnik

Vágólapra másolva!
2021.09.11. 09:55
null
Jack Miller (Fotó: motogp.com)
Ducati és Cal Crutchlow paradé az Aragóniai Nagydíj első napján. Marc Márquez újabb buta esést gyűjtött be, míg Fabio Quartararót a természet támadta meg ismét. Maverick Vinales első éles napja az Aprilián – ez történt pénteken.

 

Ismét a megszokott körülmények a Motorland Aragon pályán, ahova tavaly a koronavírus-világjárvány miatt egy hónappal később, októberben látogatott a mezőny. Sőt még talán melegebb is van, mint azt megszokhatták, hiszen az eddigi szeptember végi időpont helyett most a hónap első felét írjuk csak.

Csak, hogy érzékletesebb legyen, míg tavaly még a MotoGP-sek is 11 Celsius fokos levegőhőmérséklet mellett gurultak pályára, addig tegnap 22 foknál tehették ezt meg.

Nagyon nem mindegy ez a gumik szempontjából sem, ami még mindig intenzív beszédtéma volt a hétvégét felvezető médianapon a silverstone-i „bakik” miatt.

A Michelin elismerte, hogy Pecco Bagnaia hátsó abroncsa nem volt „versenyképes” a Brit Nagydíjon, de Joan Mirék sem a motorbeállításban találták meg a hibát.

A regnáló világbajnok nem hisz az összeesküvés-elméletekben, hogy a Michelin bárkinek is kedvezni akarna, de az tény, hogy az elmúlt futamokon sokkal nagyobb szélsőségeket tapasztalnak a kevésbé jól működő gumikon, ami eddig is megszokott jelenség volt a francia beszállítótól – bármennyire is furcsa ilyet leírni egy világbajnokságról beszélve.

Tényleg szoros

Hogy mennyire szoros napjaink MotoGP-je azt ismét jól példázza az első nap összesített végeredménye. Az utolsó helyezett Jake Dixont leszámítva a teljes mezőny 1.273 másodpercen belül zárt, de ha a pénteket megnyerő Jack Millert kivesszük a képletből, akkor még sűrűbb a mezőny, hiszen a második helyezett Aleix Espargaró és a 21-ikként záró Joan Mir között pontosan egy másodperc a különbség.

Mindez egy 5077 méter hosszú pályán, amit 17 kanyar színesít. Tizenhét féktáv, kigyorsítás, kanyartempó, megannyi gépészkedés a motorokon és csak egy másodperc.

Persze a pénteki nap időeredményeit továbbra is érdemes a helyükön kezelni, és nem nagy következtetést levonni, de mégis érdemes kicsit eljátszani velük.

Ducati-meglepetés a láthatáron?

Az első nap után mindenképp meglepetésként könyvelhetjük el a Ducatik erős kezdését, akiknek híresen nem feküdt eddig ez a pálya. De úgy tűnik, hogy a motor agilitásának fejlődése, ami már Silverstone-ban is jelentkezett, itt még inkább megmutatkozik, sokkal könnyebben mennek nekik az irányváltások.

Egyedül csak az ötödik helyen záró Jorge Martin számított még ennél is jobbra, azt hitte, könnyebb lesz majd itt menni a Ducatival, de egyelőre fizikálisan nagyon igénybe vesz ez a pálya. Ráadásul pont a reggeli edzése sikerült rosszabbul, amikor egyébként gyorsabb szokott lenni, de a puha első gumit egyáltalán nem tudta működésre bírni.

Pecco Bagnaia épp az ellenkezőjét élte meg, azt hitte az új gumikon reggel nem lesz majd tempója és önbizalma, ezzel szemben az első pillanattól kezdve jól érzi magát a motoron gumikeveréktől függetlenül.

Az első hatban négy GP21-et találunk, az első tízben pedig öt Ducatit, hiszen Enea Bastianini a tizedik helyen várja a folytatást, csupán 2 tizeddel elmaradva a második helyezett Aleix Espargaró idejétől.

Ha a Ducatik szereplése meglepetés, akkor legalább ennyire az volt Cal Crutchlow FP2-es szereplése, aki úgy örült a köridőnek, mintha legalább a futamot nyerte volna meg.

„Lehet, hogy holnap reggel csak 20-ik leszek, ez a realitás, de nagyon örültem, hogy végre egy körön is gyors tudtam lenni, eddig ez a Yamahával még nem sikerült.”

Buta esés, ami sokba került

A versenytempó persze már egészen más tészta, és az eddigiek alapján Marc Márquez tűnik a legesélyesebbnek vasárnap. Ezen persze nem lepődünk meg, hiszen egy balos pályán vagyunk, ahol már hatszor nyert pályafutása során, ötször a királykategóriában.

A válla persze továbbra sem százszázalékos, az edzések végére elfárad és fájdalmai is vannak még, de ez nem lehet akadálya egy jó eredménynek, ezt ő is tudja. Ennek ellenére óvatosan fogalmaz, sőt inkább sehogy, „kevés duma, sok motorozás”, mondta még csütörtökön.

Öccse, Álex azért már beszédesebb volt a felvezető napon.

„Ha fogadnom kéne, akkor én is ő rá tettem volna mielőtt idejöttünk. Szerintem nagyon közel van (a régi formájához), oké, hibázott néhányat az elmúlt futamokon, de szerintem közelebb van, mint korábban bármikor. Csak néhány dologban kell javulnia, de ő is tudja, hogy mik azok, és az adatok is megmutatják. Látszik a portiamói adatokból és a mostaniakból is. Megint csinálja azokat a varázslatos dolgokat.”

Marc nemcsak az elmúlt futamokon, de pénteken is hibázott. A második szabadedzésen éppen öccse mögött csúszott el a 16-os kanyarban, ami miatt nagyon-nagyon dühös volt magára.

„Igen, dühös voltam. Úgy éreztem, kézben tartom a dolgokat. Kisodródtam, oké, állíts bele! De a motor eleje elment a koszos aszfalton. Felkaptam ugyan a motort, de nem eléggé. Százszor tettem már így a karrierem során, és eddig mindig működött. Kiengedtem a motort, aztán visszajöttem. De most valamiért ez nem működött.”

 

Nem is annyira az esés ténye dühítette fel, hanem az, hogy ez felborította a tervezett napi menetrendet. Nem tudta tovább próbálgatni a puha hátsót, pedig az utóbbi két futamon is már a mellett tették le a voksukat, hogy megoldják a Honda hátsó tapadási gondjait.

Ennek ellenére a közepes keveréken is versenyképes időt futott, pedig már 18 kör volt az abroncsban.

A darazsak kedvence

A világbajnoki éllovas, Fabio Quartararo hetedik helye nézőpont kérdése, hogy jó vagy rossz kezdés. A francia nagyon nem szereti ezt a pályát, sosem szerette, ezt sokszor el is mondta az elmúlt napokban. „Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetek itt gyors, de jóval többet kell dolgoznom érte.”

Az FP2 végén egy darázscsípést is begyűjtött a nyakán, mint kiderült, idén már nem először történt ilyen vele. A sachsenringi hétvégén három csípést is begyűjtött, és Mugellóban is darázstámadás áldozata lett.

 

Szereti ezt a pályát vagy sem, fekszik-e Aragón a Yamahának vagy sem, Fabio tempója egyelőre versenyképesnek látszik, így akár össze is jöhet újra egy Marc Márquez-Quartararo csata, amire 2019 óta várunk.

A kérdés már csak az, hogy a motorerő hiánya mekkora hátrányt jelent majd neki. „A negyedik szektorban nagyon sokat veszítünk. Sajnos öreg blokkal mentem, nagyon hosszúra volt áttételezve a motor, alacsony volt a fordulatszám, és tudjuk, hogy az erő nem a legjobb. És az utolsó kanyarban egyébként is szenvedek. Azt hiszem, ez a szektor a legrosszabb az egész naptárban, de holnapra van egy-két ötletünk, amit majd kipróbálunk.”

Az ötletek között az új blokk biztosan nem szerepel, hiszen az utolsó rendelkezésre álló egységet az Osztrák Nagydíjon kezdték el használni.

Egymástól tanulnak

A pénteki napon persze legalább félszemmel mindenki Maverick Vinales-re figyelt, akinek ez az első versenyhétvégéje apriliásként.

Annyi mindent kell még megtanulnia és megszoknia, hogy felsorolni is hosszú lenne, nem véletlenül hangoztatja, hogy apró lépésekben kell haladnia, nem sietnek sehova, és ez a hat verseny inkább felkészülés 2022-re, mintsem, hogy most kéne mindenáron bizonyítania.

Ahogy a múlt heti misanói teszten, úgy most sem nyúltak nagyon a motorjához, gyakorlatilag az ún. alapbeállításokkal megy, ami Aleix Espargaró beállításait jelenti.

„A legnehezebb egyelőre, hogy összerakjak egy jó kört, és minden szektorban jó legyek. Nehéz 40 perc alatt gyorsulni. Nincs idő állítgatni a motoron, menni kell, hogy minél előbb hozzászokjak. Összességében pozitív volt az első nap, sokat gyorsultam az FP1 és az FP2 között. Teljesen más íveket kell használnom, mint korábban. Egyelőre még nehéz követnem, amit a motor akar, mert máshoz vagyok szokva.”

A legnagyobb kihívást és nehézséget a fékezésben találta meg Vinales.

„Még mindig túl korán fékezek. Ez a legnagyobb gond, mert másmilyen motorozási stílushoz voltam szokva. Kigyorsításnál jó vagyok és a csúszást is tudom kontrollálni, a féktávhoz kell hozzászoknom.”

Maverick természetesen sokat kérdez csapattársától és jó barátjától, hogy mit, hogyan kéne csinálnia, de a kérdezés kétirányú utca.

Aleix is próbál minél több infót kiszedni Vinales-ből, hogy mit, miért csinál úgy, ahogy, amíg még frissek a yamahás élmények. Minden apró részlet segíthet ugyanis a motor továbbfejlesztésében, és ezt Aleix pontosan tudja.

Espargaró azt sem tagadta az első nap után, hogy már most lát olyan dolgokat, amikben az Aprilia-újonc jobb nála, ez pedig a gyors irányváltoztatások, például az 1-es és 2-es kanyar között.

 

Az első nap eredménye itt található.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik