MotoGP: „Ez nem egy csata lesz, hanem túlélési verseny” – Luca Marini

Vágólapra másolva!
2022.06.19. 11:01
null
Bagnaia tűnik a legnagyobb esélyesnek (Fotó: motogp.com)
Címkék
Rekkenő hőség, gumi- és pilótagyilkos pálya a sachsenringi, ahol Marc Márquez távollétében mindenki bizonyítani és győzni akar. Az év „leghosszabb futama” nem egy csata lesz, hanem túlélési verseny, ahogy Luca Marini fogalmazott.

Emlékeznek arra a „játékra”, amikor baráti összejöveteleken a Dallas-t nézték, és amikor valaki lehúzott egy whiskey-t a sorozatban, akkor a TV előtt ülve is alkoholhoz nyúltak? Az eredmény általában masszív lerészegedés volt. Nos, hasonlóan jártak volna a helyszínen tartózkodó újságírók – köztük jelen sorok írója – ha minden egyes alkalommal, amikor elhangzott egy pilótától, hogy milyen hosszú verseny lesz a mai Német Nagydíj a Sachsenringen, bedobtunk volna egy felest.

Persze szó nincs arról, hogy a mezőnynek itt többet kéne motoroznia, mint máshol, sőt! A MotoGP-kategória versenytávja 100 és 130 km között mozog, ezen paraméter alapján pedig a német futam a rövid versenyek közé tartozik a maga 110.13 kilométerével. Csak a Valenciai Nagydíj távja rövidebb 108.135 kilométerrel.

A versenynaptár legrövidebb pályáján azonban ez a legmagasabb körszámot jelenti, amit a pilóták hosszú (akarom mondani, hooooosssszúúúú) futamként emlegetnek.

Tény, hogy a körszám mellett a szűk, kanyargós pálya, mely szinte mindig csak balra tart, igencsak megterhelő negyvenegy percen keresztül. 30 kör, 390 kanyar, 300 balos – ez vár rájuk.

Ezt fejeli még meg az időjárás a várhatóan 35 fok körüli hőmérséklettel, ami nem igazán megszokott Európa ezen részén, de biztosan nem egy MotoGP-s futam alatt, pedig korábban júliusban rendezték a Német Nagydíjat. Az aszfalt hőmérséklete már szombaton 50 C fok fölé kúszott, és vasárnap ennél is melegebb várható. „Én ilyen forróságban még nem versenyeztem” – mondta Pecco Bagnaia, aki állítja, hogy még a hírhedt jerezi duplafordulón sem volt ekkor hőség két éve. Az érzetet javírhatja majd a szél, ami ráadásul elég erősnek ígérkezik.

Ha már szóba jött az olasz: úgy tűnik, hogy idén először egy klappolós hétvégét láthatunk tőle. Tudják, amikor az első pillanattól, az első edzéstől kezdve egész egyszerűen minden jó a motoron. Az esetek többségében az ilyen nagydíjakat futamgyőzelemmel zárta tavaly, a gondok akkor jöttek nála, amikor nem állt össze minden már az első napon.

A legjobb péntek után – ahogyan ő jellemezte a mostanit – egy legjobb szombatot is elkönyvelhetett, pályacsúccsal, pole pozícióval és egy ígéretes versenytempóval.

Ahogy arra számítani lehetett a szombat reggeli harmadik szabadedzésen megszülettek az első 1:19-es körök a Sachsenringen, egész pontosan öten tudták 1:20 alá szorítani köridejüket. Bagnaia körénél csak Aleix Espargaró tudott volna jobbat futni, ha nem tartotta volna fel a pálya közepén botorkáló Franco Morbidelli.

„Nem olyan nehéz megnézni, hogy jön-e valaki mögötted, akkor is, ha a pitbe akarsz kimenni. Nem lehet 1:26-os kört menni, mint ő. Épp körrekordot érő körön voltam, és szerettem volna azt a rekordot. Ami azt illeti az ideális köridőm az FP3 alatt egy tizeddel jobb volt, mint Peccóé. Igen, tudom, buta dolog, de szerettem volna az a rekordot” – mondta Espargaró.

Az FP4 is tartogatott izgalmakat, ami először is csúszással kezdődött, mert a pályán (ahogy tavaly is) elment az áram a Moto3-asok időmérője alatt és azt követően is többször, hideg gumival pedig nem lehet pályára küldeni a versenyzőket.

A harmadik körben Aleix Espargaró alól elment a motor eleje a célra fordítóban, néhány másodperccel később pedig Jack Miller is a kavicságyban találta magát ugyanott. Utóbbi tehát sárga zászló hatálya alatt bukott, amit nagyon szigorúan vesznek a felügyelők, így az ausztrál sem úszta meg a szankciót, egy hosszú körös büntetéssel gazdagodott, amit a mai futamon kell abszolválnia.

Ami talán furcsának tűnhet, hogy ilyen esetekben eddig három pozíciós rajtbüntetéseket osztogattak, nem hosszú köröst, de persze a szabálykönyv ezt az opciót is lehetővé teszi. Millerrel még a meghallgatása előtt elmondta, érezte, hogy nem jön ki büntetés nélkül az esetből.

„Láttam a sárga zászlót. Olyannyira, hogy még mondtam is magamnak, hogy csak el ne ess. Korán fékeztem, majd a következő, amire emlékszem, hogy a kavicságyban vagyok. Nyilván visszük majd a telemetria adatokat a meghallgatásra, aztán meglátjuk” – árulta el Miller.

Az adatok nem mentették meg a büntetéstől, de talán azok mérlegelése után lett belőle az, ami. Hogy melyikkel járt rosszabbul, azt nehéz megmondani. Mint tudjuk, a rajthelynek hatalmas jelentősége van napjaink MotoGP-jében, főleg egy olyan pályán, mint a Sachsenring, ahol nagyon nehéz előzni.

Ezért is volt fontos Fabio Quartararónak (is), hogy legalább az első sorba beférjen, és esélyt adjon magának a Ducatik elleni küzdelemben.

A franciának minden erejére szüksége lesz majd, mivel nincs 100 százalékos formában. Három napja kezdett erősen köhögni, így péntek óta antibiotikumot kap, ami állítása szerint sokat segített. Szombaton azonban mégis látható jelei voltak a betegségnek, az időmérő után igen megviselt volt, és mint tudjuk, a futam nagyon hosszú és forró lesz.

A kvalifikáción végül csak Bagnaia tudott 1:19-es kört futni, mellőle Quartararo és Johann Zarco rajtolhat majd, míg a második sorba Aleix Espargaró, Fabio Di Giannantonio és Jack Miller fértek be.

Ami a gumiválasztást illeti, a többségnek már pontos elképzelése van, várhatóan tehát nem lesz nagy felfordulás a rajtrácson, talán Quartararo volt egyedül bizonytalan még szombat este. „Kemény-kemény” – vágta rá a mezőny nagy része, amikor erről kérdeztük őket. „Ha lehetne, akkor extra keménnyel mennék” – mondta Aleix Espargaró, aki azt is hozzátette, hogy nagyobb visszaesést vár majd a gumik teljesítményében, mint Barcelonában volt. Nem a kopás miatt, azzal nincs gond, hanem a hatalmas hő miatt, ami az abroncsokban keletkezik a folyamatos balos terheléstől.

Ami az előzési pontokat illeti, igen korlátozottak a lehetőségek a német pályán. „Az egyes kanyarban nagyon könnyű kisodródni, szóval ez nem egy olyan kanyar, ahol előzni lehet. Emlékszem, hogy tavaly többször is a hármasban előztem, valamint a dombról lefele. Ha belül tudsz maradni az utolsó szektorban, akkor az is egy opció lehet” – mondta Joan Mir, akit egy ismeretlen eredetű vibrálás hátráltatott az időmérőn, így a 12-ik helyről kell beleállnia a túlélés versenyébe.

Aki tehát esélyt akar a jó eredményre, annak bitang jól kell rajtolnia, de közben észnél kell lenni, ha nem akar mindent azonnal elveszíteni az egyes kanyarban.

„Tudjuk, hogy a MotoGP-ben az első körök olyanok, mint a dzsungelharc. Mindenhol előzünk. Ki kell tenni a könyökünket és küzdeni” – mondta Di Giannantonio.

És ha mindez megvan, akkor már csak a gumikat kell megóvni az első hat-hét körben nem elveszítve a kapcsolatot a mezőny elejével, hogy az utolsó tíz (döntő) körre is maradjon muníció. A gumikezelés egyik mestere Enea Bastianini a 17-ik helyről próbál majd meg csodát tenni. Az olasz egy ezredmásodperccel lecsúszott egy utolsó gyors kör lehetőségéről a Q1-ben, így esélye sem maradt a jobb rajtpozíció megszerzésére.

MOTOGP, NÉMET NAGYDÍJ, SACHSENRING
IDŐMÉRŐ

1. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati Lenovo Team) 1:19.931
2. Fabio Quartaro (francia, Yamaha MotoGP) 1:20.007
3. Johann Zarco (francia, Prima Pramac) 1:20.030

Az időmérő teljes eredménysora itt található.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik