MotoGP: Casey Stoner visszatérhet a Ducatihoz

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2015.11.11. 13:51
null
Casey Stoner a Ducati tesztpilótája lehet
Megtörténhet a csavar, amiről már áprilisban írtunk, azaz Casey Stoner visszatérhet a MotoGP világába, mint Ducati tesztpilóta, de egy-két szabad kártyás indulás sem kizárt.

Többször is felröppent már a hír, hogy az ausztrál bajnok újra csatlakozhat ahhoz a márkához, amellyel első bajnoki címét szerezte, miután a HRC elzárkózott attól, hogy Stoner helyettesítse a műtétje után lábadozó Dani Pedrosát.

A depóban ismét szárnyra kapó híreket Paolo Ciabatti, a Ducati Corse sportigazgatója a valenciai teszt második napján nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

„Ahogy azt mindenki tudja, Casey a Ducati egyik hőse. Sok versenyt nyertünk együtt és egy világbajnoki címet is kétezer-hétben. Aztán a Hondához igazolt, de ugyanúgy a Ducati és a Ducati-szurkolók szívében maradt, és továbbra is jó kapcsolatban vagyunk. Meglátjuk, mit hoz a jövő. A Hondával kötött szerződése év végén lejár, és ha ez után van rá bármi esély, hogy újra együtt dolgozzunk, örömmel vennénk. Ez minden, amit most mondani tudok” – mondta a vezető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik