MotoGP: a pálya nem tökéletes, de nincs veszélyben az indonéz futam

Vágólapra másolva!
2022.03.18. 19:51
null
A reggeli vízfoltos pálya nem feküdt Fabio Quartararónak (Fotó: motogp.com)
Öt hete tesztelt a MotoGP-mezőnye a mandalikai pályán (ahol a most hétvégéi Indonéziai Nagydíjat rendezik), és bizony nem jó szájízzel hagyták el akkor a helyszínt a pilóták, mivel szó szerint darabjaira esett az új pálya. A részleges újraaszfaltozás segített, sőt a lelátók is elkészültek, igaz, menet közben újabb embercsoport veszítette el a lakóhelyét...


Huszonöt év után tért vissza a gyorsasági motoros világbajnokság mezőnye Indonéziába, ahol hatalmas népszerűségnek örvend a sportág. Szerdán a fővárosban, Jakartában tartottak felvonulást, ahol a felvezető motoros maga az elnök volt, a résztvevő versenyzők pedig átélhették, hogy milyen lehet rocksztárnak lenni, olyan őrjöngő tömeg fogadta őket.

1996-ban és 1997-ben Sentulban rendeztek futamot Indonéziában, most pedig egy teljesen új helyszín mutatkozik be, a mandalikai pálya, ami a Balival szomszédos Lombok szigetén található.

Az építés során számos emberjogi probléma felmerült, de manapság erről már nem sokat hallani, pedig még az elmúlt hónap során is egy kisebb falut tüntettek el, hogy a lelátónak legyen helye.

Az egyedüli, ami megakadályozhatta volna a futam megtartását, az magának a pályának az állapota volt (volt versenyző, akinek a nyakát találta el egy hatalmas kő, de olyan is akadt, akinek a plexije tört be), de a február közepén megtartott téli teszt óta teljes erőbedobással dolgoztak a szervezők a helyzet megoldásán.

Az utolsó előtti kanyartól az ötös kanyarig újraaszfaltozták a pályát, a többi részt pedig igyekeztek letakarítani.

Maradjunk annyiban, hogy több-kevesebb sikerrel. Luca Marini az FP1 során például elég sok időt veszített amiatt, hogy egy kő kilyukasztotta a hűtőjét.

„Rendesen sokkolt reggel, hogy milyen koszos volt a pálya. Azt hittem, hogy sokkal jobb állapotban lesz. Az első öt-hat körön csak próbáltam a nagyon keskeny tiszta íven maradni, mert amint lesodródtál, nagyon koszos volt a pálya” – mondta Brad Binder.

A hajnali eső nyilván nem segítette a pálya állapotát, de ne felejtsük el, hogy mire a MotoGP-sek pályára mentek, már túl voltunk egy Moto3-as és egy Moto2-es edzésen.

Talán mondani sem kell, hogy a kicsik végezték el a piszkos munka nagy részét.

 

„Semmi sem takarítja le úgy a pályát, mint amikor motorok versenyeznek rajta” – állapította meg bölcsen Jack Miller, aki nem látta annyira kritikusnak a helyzetet, de azt ő is elismerte, hogy a régi aszfalt továbbra is messze van a tökéletes állapottól.

Nem véletlenül változtatott a Dorna a hétvégi menetrenden, és iktattak be nagyobb szüneteket az egyes menetek között, hogy legyen idő a pályatakarításra.

Az előzés és a rajt így is elég kritikus lesz, tehát még a szokásosnál is fontosabb lesz jó rajthelyet szerezni.

A péntek délutáni Biztonsági Tanács ülésen a pilóták és a Dorna úgy döntöttek, hogy szombaton az FP3-at követően minden kategória rajtgyakorlatot tart, hogy ezzel is tisztítsák a pályát.

Az első napot Fabio Quartararo zárta az élen, akinek körideje egyelőre hat tizeddel maradt el a háromnapos teszt leggyorsabb köréhez képest.

Persze nem lehet összehasonlítani háromnapnyi gyakorlás lendületét kétszer 45 perc motorozással. Ahogy megyünk előre a hétvége során, úgy tisztul majd az aszfalt, javul a tapadás, és úgy gumizódik majd fel a pálya egyre jobban.

Quartararónak a jó eredmény ellenére nem volt annyira jó napja, délután elektronikai probléma miatt nem tudta használni egyes számú motorját, és egyelőre a gumikkal sincs túlságosan kibékülve.

Ami az abroncsokat illeti, a Michelin teljesen más hátsó gumikat hozott, mint amit a februári teszten használtak. Egész pontosan a keverékek ugyanazok, de az abroncs váza, azaz a karkasz keményebb, egész pontosan az, amit utoljára a 2018-as Thai Nagydíjon használtak.

Ez a merevebb szerkezet ugyanis jobban tolerálja a hatalmas hőséget. Péntek délután „csak” 52 Celsius fokig melegedett az aszfalt, köszönhetően a felhősebb időjárásnak, de csütörtökön 64 fokot is mértek.

Persze, ahogy az lenni szokott, a régi-új gumi megosztja a mezőnyt, vannak, akiknek kimondottan tetszik, hogy jobban tart az abroncs. Ilyen volt például Jack Miller és Pecco Bagnaia is, míg Quartararónak jobban bejött a „normál” felépítésű gumi, mert ezzel nem olyan ideges a motor, ő viszont akkor tud gyors lenni, ha küzdenie kell a Yamahával…

Az első gumikon nem változtattak, de a kemény keverékből kétfélét is hoztak, egyet az idei megszokott, egyet pedig a már említett merevebb vázzal.

Ami a keverékeket illeti, döntő fontosságú lehet, hogy ki tudja majd működésre bírni a közepes hátsó keveréket, ami a legbiztosabb választás lehet a futamra, mert az már most egyértelműnek tűnik, hogy a puha nem bírja majd a versenytávot.

Az esés előtt jobban éreztem magam

Marc Márquez pénteki napja messze nem a tervek szerint fejeződött be. A második szabadedzés végén bemutatott nagy tempójú bukás teljes mértékben saját hibából történt.

„Nem volt itt az ideje az esésnek. De, amikor nagyon nyomni kell egy körön, akkor ez megtörténhet. A nap egészét tekintve boldog vagyok, de nyilván nem vagyok boldog az esés miatt, hiszen a cél az volt, hogy az első tízben végezzek ma.

Első fék, új hátsó gumi, ami jobban tolja a motor elejét… Egy kicsit gyorsabban mentem be a kanyarba. Amint visszaértem a bokszba, egyből mondtam, hogy túl gyors voltam. Nincs értelme hazudni, a telemetria úgyis mindent elárul. Túl gyors voltam, elestem. Jobban éreztem magam az esés előtt, meglátjuk, hogy holnap reggel mire ébredek” – mondta a spanyol, aki ismét begyűjtött néhány zúzódást. Először nem is akaródzott gyorsan felállnia a kavicságyból, de aztán látszik a pillanat, amikor rájön, hogy nem mutathatja gyengének magát, ezért inkább fogait összeszorítva mégis talpra „pattan”.

A tízen kívüliek

Nem kis nevek imádkoznak azért, hogy szombat reggel száraz pálya várja őket, és így esélyük legyen a FP3 során biztos helyet szerezni a Q2-be.

Pol Espargarónak az első fékkel akadt gondja az utolsó kimenetnél az FP2-ben, ezért nem tudott javítani, pedig a TOP3-ba várta magát.

Joan Mirt szintén fékproblémák hátráltatták, de a közepes hátsó keveréket sem tudta ma működésre bírni.

Pecco Bagnaiának sárga zászló miatt kellett elengednie a gyors kör reményét, előbb Enea Bastianini, majd Marc Márquez esése miatt.

„Marc Márquez és Pecco Bagnaia előtt végezni általában jó eredmény... Csak hat sorral odébb. Munkás éjszaka elé nézünk” – csicseregte social média oldalán Mir vezető szerelője, Frankie Carchedi.

Álex Rins úgy zárt pénteken a 10. helyen, hogy messze nincs százszázalékos formában. Covid-tesztje ugyan negatív, de influenzaszerű tünetek gyötrik, ami miatt csupán négy órát tudott aludni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik